Kábítószer
Megfenyegette az ENSZ-t Manila új ura
Országa kiválásával fenyegetőzött Rodrigo Duterte, a Fülöp-szigetek elnöke, miután a világszervezet két emberjogi szakértője felszólította, hagyjon fel azzal, hogy országában az igazságszolgáltatást megkerülve, önkényesen megölik a kábítószer-kereskedőket.
2016.08.21 11:56MTIA május 9-én megválasztott Duterte már választási kampányában azt ígérte, hogy keményen fellép a drogokkal bármiféle kapcsolatban állókkal szemben, és fél éven belül felszámolja a bűnözés, illetve kábítószer-fogyasztás terén uralkodó áldatlan állapotokat a Fülöp-szigeteken. Beszámolók szerint az elnökválasztás óta mintegy 900 kereskedőt öltek meg a rendőrök vagy az önbíráskodó polgárok.
Davaoi sajtótájékoztatóján Rodrigo Duterte tagadta, hogy a kormánynak vagy a rendőrségnek köze lenne a kábítószeresek meggyilkolásához, és felajánlotta az ENSZ-nek, hogy a helyszínen vizsgálja ki ezeket az állításokat. “Be fogom bizonyítani a világnak, hogy maguk nagyon ostoba szakértők” – mondta. Sürgette az ENSZ-t, hogy vegye számba a kábítószer miatt életüket vesztett ártatlanokat is, ne csak a drogügyletekben érintettek halálát számolja.
Duterte ezután hevesen bírálni kezdte a világszervezetet, kijelentette: saját megbízatását nem tudja ellátni, de “aggódik a bűnözők felhalmozódó csontjai miatt”. ”Lehet, hogy ki kellene válnunk az Egyesült Nemzetek Szervezetéből. Miért kéne ezekre a hülyékre hallgatni?” – mondta.
A Fülöp-szigeteki államfő azt is hangoztatta, az ENSZ nem tesz eleget az éhezés és terrorizmus elleni fellépésben, és hagyja, hogy a nagyhatalmak – civileket megölve – településeket bombázzanak Szíriában és Irakban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06