Egyvalamiben már közös a vélemény
Alapvetően egyetértenek a pártok a magyar-szlovák viszony témájában
Gyurcsány Ferenc szerint a magyar-szlovák viszonyt érintő legutóbbi történések értékelésében alapvetően egyetértenek a parlamenti pártok, a konkrét lépésekről pedig tovább egyeztetnek. A miniszterelnök erről az általa kezdeményezett ötpárti egyeztetés után beszélt dolgozószobája előtt, hétfőn a parlamentben.
2008.11.10 18:59MTIA kormányfő azért kezdeményezett egyeztetést, hogy közösen beszéljék meg, miként kezeljék a magyar-szlovák viszonyban keletkezett feszültségeket.
Szerinte kivételes helyzet van, hiszen a pártok alapvetően egyetértenek abban, miért jött létre ez a helyzet, mi jellemzi azt, és miben különbözik a magyar és a szlovák álláspont.
Az ellenzéki pártok egyetértenek abban, hogy nagy különbség van a szlovák és a magyar helyzet között, hiszen a szélsőségek Szlovákiában kormányon vannak - erről a Fidesz, a KDNP, az SZDSZ és az MDF képviselője nyilatkozott a miniszterelnök által összehívott hétfői ötpárti egyeztetés után.
Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta: ne felejtsük el, hogy míg Magyarország esetében a szélsőségesek, a jogszabálysértők esetleg "magukról megfeledkezett futballszurkolók vagy éppen egyéb szélsőséges szervezet tagjai", addig Szlovákiában a szélsőséges szervezetek a kormányzati politika részét képezik.
Semjén Zsolt, a KDNP elnöke szintén arról beszélt, hogy elítélnek minden szélsőséget Szlovákiában és Magyarországon is, azonban nem tehető egyenlőségjel a kettő közé. Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke ugyancsak alapvető különbségnek nevezte, hogy a magyar parlamentben nincsenek szélsőséges pártok, szélsőséges politikai erők.
Hozzátette: ez viszont nem mentség arra, hogy a parlamenten kívüli szélsőséges magyarországi szervezetek Szlovákia területén nacionalista felhangokkal tűzdelt demonstrációkat tartsanak.
Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője azt mondta: Magyarországon nincs olyan parlamenti párt, amely a szélsőségekkel bármiféle kapcsolatot tartana.
Kapcsolódó írások:
- Fico: Az egyenruhás magyar nácik Szlovákia függetlenségét kérdőjelezik meg
- Szlovákia rendőrfőkapitánya csak tisztességes futballrajongókat és rendbontókat látott
- Gasparovic "letagadta" a szlovákiai magyaroknak csaknem a felét
- Csáky Pál: Slota útszéli otrombasággal mérgezi a két nép viszonyát
- Slota a magyarok turuljait becsmérelte
- Fico: Nevetséges ürüggyel halogatja a magyar kormány a szlovákiai látogatást
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06