Történelem
Német önkormányzati vezető: fel kell tárni a Szovjetunióba hurcoltak történetét
A levéltári anyagok is fontosak, de teljesen mást lehet megtudni belőlük, mint az egykori szemtanúk elmondásából.
2016.07.10 07:30MTIFel kell dolgozni a Szovjetunióba hurcoltak történetét, mert már csak alig néhány túlélő tudja elmondani, mi történt ott a második világháború után - mondta el Matkovics-Krecz Eleonóra, a pécsi német önkormányzat elnöke az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
A levéltári anyagok is fontosak, de teljesen mást lehet megtudni belőlük, mint az egykori szemtanúk elmondásából - hangsúlyozta. Beszélt arról is, hogy nemrég jártak egy történészekből és "érintettekből" álló csoporttal az oroszországi Baskíriában, ahol az egykor odahurcolt magyarországiak által Októberfalvának nevezett Oktyabrszkijt keresték fel.
Közlése szerint - noha volt a csoportjuknak olyan tagja, aki egy ottani táborban született - a helyi hatóságok azért nem támogatták, hogy emlékművet állítsanak az ott meghalt internáltaknak és hadifoglyoknak, mert szerintük semmilyen irat nem bizonyítja, hogy ott bárki raboskodott volna.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


