Szovjetúnióba hurcultak emlékéve
Megállapodás a közmédia és a Terror Háza között
Együttműködik a közmédia és a Terror Háza Múzeumot is fenntartó Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány a Szovjetunióba hurcoltak idei emlékévének dokumentálásában, bemutatásában.
2015.02.24 18:13MTI
MTI/Honéczy Barnabás
Az erről szóló megállapodást Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója és Schmidt Mária, a közalapítvány főigazgatója írta alá kedden Budapesten.
Az emlékév fontos feladata a hetven évvel ezelőtti tragédia dokumentálása, és a 700 ezer ember elhurcolását, közülük 300 ezer halálát jelentő történések tudatosítása a társadalomban, amihez elengedhetetlen a közszolgálati média szerepvállalása - hangsúlyozta Schmidt Mária.
"Célunk, hogy a magyar társadalom megismerje azoknak az embereknek a tragédiáját, akiket rabszolgamunkára hurcoltak a Szovjetunióba" - tette hozzá, jelezve, hogy az emlékévben szerepet szánnak a még élő egykori áldozatoknak is.
A főigazgató közölte: középiskolásoknak szóló pályázatot indítanak, amelynek résztvevői a környezetükben élő egykori meghurcoltak visszaemlékezéseit gyűjthetik össze.
Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója kiemelte: a közmédia - televíziós, rádiós, hírügynökségi és online platformjain keresztül - mindenben segíteni kívánja az emlékév szervezőinek munkáját, legyen szó akár beharangozó anyagok készítéséről, akár az eseményekről szóló beszámolókról.
MTI/Honéczy Barnabás
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


