"Semmiféle tájékoztatás nem hangzott el"
Fidesz: Gyurcsány nem egyeztetett az EU-csúcs előtt
Törvényt sértett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azzal, hogy nem egyeztetett a parlamenti bizottságokkal a pénteki EU-csúcs előtt a magyar álláspontról - mondta Balla Mihály, a külügyi bizottság fideszes tagja pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
2008.11.07 16:59MTI"Miközben stratégiai jelentőségű, Európa, a világ és Magyarország válságával kapcsolatos kérdésekről van szó a mai informális ülésen, erről semmiféle tájékoztató előzetesen nem hangzott el" - hangsúlyozta Balla Mihály.
Annak ellenére, hogy a kormány és a miniszterelnök az összefogást hangoztatja, arra sem méltatja az Országgyűlést és az ellenzéket, hogy tájékoztassa őket a magyar álláspontról - tette hozzá.
Egy 2004-es törvény szerint a miniszterelnöknek az uniós csúcstalálkozók előtt tájékoztatnia kell a parlament úgynevezett nagybizottságát, az európai ügyek, a külügyi és az alkotmányügyi bizottságot és az érdeklődő országgyűlési képviselőket - mutatott rá Balla Mihály.
Az MTI azon kérdésére, hogy a Fidesz milyen javaslatot tett volna a miniszterelnöknek a magyar álláspont kialakításával kapcsolatban, a fideszes politikus azt mondta: a kormánynak figyelembe kellett volna vennie a Fidesz elmúlt hetekben tett javaslatait.
Az európai uniós tagországok állam- és kormányfői a nemzetközi pénzügyi rendszer reformjáról tárgyalnak pénteken Brüsszelben.
A kötetlen találkozón kialakuló pozíciót képviselik majd a washingtoni csúcstalálkozón részt vevő uniós tagállamok, azaz Franciaország, Németország, Nagy-Britannia és Olaszország.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


