Felújítás közben történt a tragédia
Vádemelés egy halálos nyíregyházi munkabaleset miatt
Vádat emelt a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség az ellen a debreceni vállalkozó ellen, akinek egyik alkalmazottja életét vesztette a nyíregyházi sportcsarnok felújítási munkálatai során.
2016.06.07 09:29MTIZsíros Zsolt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője közleményében azt írta, a vádirat szerint a férfi 2015-ben alvállalkozóként dolgozott a Bujtosi Szabadidő Csarnok küzdőterének felújításán, feladata volt többi között a csarnok keleti falán lévő hét méter magas eredményjelző tábla vasbeton tartólemezének lebontása.
A bontás menetét a vádlott két munkavállalójának úgy határozta meg, hogy a vésést felváltva, a betonkonzol és a fal találkozásánál kezdjék meg, miközben az egyikük egy vésőgéppel vés, a másik a betontörmeléket seperje le a magasból. Ez az utasítás a legelemibb szakmai és biztonsági elvárásoknak sem felelt meg, mivel csak egyikőjük volt biztosítva leesés elleni védőeszközzel - ismertette a főügyész.
Két óra múlva a betonkonzol leszakadt a biztosítás nélkül dolgozó férfival együtt, a törmelék maga alá temette, társát csak az általa használt heveder védte meg a leeséstől. A balesetet szenvedő, első munkanapját töltő 33 éves férfi a helyszínen életét vesztette.
Zsíros Zsolt elmondta, a járási ügyészség a vállalkozót halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja, fogházbüntetés kiszabására és az építőiparban végzendő vezető, irányító tevékenységtől eltiltására tett indítványt.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
- 8:32 Két ember meghalt, többen megsérültek egy horvátországi buszbalesetben
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06