Vádemeléssel zárult a nyomozás
Bíróság elé állhat a halálos balesetet okozó kamionsofőr
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azzal a lengyel kamionsofőrrel szemben, aki a gyanú szerint halálos balesetet okozott február végén a 47-es főúton, Hajdú-Bihar megyében.
2016.05.23 12:46HavariapressA nyomozás adatai szerint február 27-én éjjel fél tíz körül két lengyel rendszámú kamion haladt Debrecen irányából Berettyóújfalu irányába a 47-es főúton, amikor a 32-es kilométerszelvényben az első jármű pótkocsijáról a hátsó kerék levált a tengelyről és nekicsapódott egy Debrecen irányába közlekedő Volkswagen személygépkocsinak.
A gépkocsi vezetője ennek következtében elvesztette uralmát járműve felett, átsodródott a menetirány szerinti baloldalra és frontálisan összeütközött a második lengyel kamionnal.
Az ütközés következtében három huszonéves férfi a helyszínen életét vesztette, míg egy negyedik társukat életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba a mentők.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 30 éves lengyel sofőr ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt indított eljárást, ennek során bűnügyi őrizetbe vették a férfit és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amit a Debreceni Járásbíróság március 1-jén el is rendelt.
A rendőrség a nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a járási ügyészségnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


