Jog
Budaházy-ügy - "Boldog az az ország, amelynek ilyen terroristái vannak"
Budaházy György védője szerint nem terrorcselekmény, csupán jóval kisebb súlyú rongálás történt a büntetőper tárgyává tett esetekben, és egyébként sem bizonyított, hogy a cselekményeket egyáltalán a vádlottak követték el.
2016.05.20 17:25MTI"Boldog az az ország, amelynek ilyen terroristái vannak" - fogalmazott Szikinger István perbeszédének első napján, pénteken a Fővárosi Törvényszéken, emlékeztetve a Párizsban és Brüsszelben néhány hónapja elkövetett, több tucatnyi halálos áldozatot követelő merényletekre.
A vád szerint a Budaházy György által létrehozott Magyarok Nyilai elnevezésű terrorszervezet 2007 és 2009 között erőszakos eszközökkel próbálta megváltoztatni a kormánypártok politikáját. A vádlottak Molotov-koktélos támadást intéztek MSZP- és SZDSZ-pártirodák, illetve képviselők és miniszterek otthona ellen. Ezeknek a cselekményeknek következtében ugyan senki sem sérült meg, ám egy másik vádpont szerint vascsövekkel súlyosan bántalmazták Csintalan Sándor HírTV-s műsorvezetőt, korábbi szocialista politikust.
A vádlottak túlnyomó többsége az eljárás során tagadta bűnösségét, az ügyész néhány napja vádbeszédében 20 évet megközelítő szabadságvesztés kiszabását indítványozta
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


