Blokád?
Ismét útlezárásra készülnek a taxisok
Csütörtökön újra tiltakoznak a taxisok az Uber ellen, a Deák Ferenc téren megint lezárnak egy sávot. Állítólag elégedetlenek a minisztérium és a hatóságok eddigi munkájával.
2016.03.09 10:54ma.huA HírTv úgy tudja, a taxisok elégedetlenek a minisztérium és a hatóságok eddigi munkájával, szerintük elmaradtak az ígért összehangolt ellenőrzések, az internetes fuvarszervező cég sofőrjeinek többsége pedig változatlanul engedély nélkül dolgozik.
„Az utcai meglátásaink alapján a meghozott rendeletek, rendeletmódosítások a januári sztrájkot követő időszakban valahol mintha elakadtak volna a végrehajtás és megvalósítás során. Figyelemfelkeltő sztrájkot szervezünk.
Most már bejelentett módon, engedélyezetten fogjuk végrehajtani, felhívnám a figyelmet, hogy a lakosság minél kisebb akadályozásával próbáljuk, tehát a sávszűkítés is úgy lesz megoldva a Bajcsy–Andrássy kereszteződésben, hogy minél kevesebb fennakadást okozzunk a forgalomban” – nyilatkozta Horacsek Róbert, a demonstráció szervezője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06