Népszavazás
Vasárnapi pihenőnap - Részben helyt adott Nyakó István kifogásának az NVB
A testület megállapította, hogy kedden megsértették a választás tisztaságának megóvása, az esélyegyenlőség és a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét.
2016.02.29 18:43MTIA bizottság szerint a Nemzeti Választási Iroda székházának előterében megjelenő "kopaszok" jelenléte, magatartása jogsértő volt, és ez a magatartás nem elfogadható. Ugyanakkor a megtekintett felvételek alapján a vasárnapi pihenőnap ügyében Nyakó Istvánhoz hasonlóan népszavazási kezdeményezéssel élő magánszemély, illetve kísérője terhére sem lehet megállapítani, hogy kihasználta volna a helyzetet. Az NVB-tagok az NVI előterében kedden készült biztonsági kamera-felvételek alapján sem tudták egyértelműen megítélni, hogy Nyakó Istvánt akadályozták-e a kezdeményezés benyújtásához szükséges pecsételést közvetlenül megelőzően.
Nyakó István azért fordult a bizottsághoz, mert úgy látta, a székházban kedden "a kopaszok" akadályozták népszavazási kezdeményezése benyújtásában, és az NVI nem tett semmit, így az iroda felelőssége is felmerül, ám ezzel a bizottság többsége nem értett egyet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06