Népszavazás
Vasárnapi pihenőnap - Az NVB elutasította Lukács Zoltán MSZP-s politikus kifogását
Érdemi vizsgálatra alkalmatlannak tartotta és ezért elutasította a Nemzeti Választási Bizottság Lukács Zoltán MSZP-s politikusnak a Nemzeti Választási Iroda (NVI) épületénél kedden történtek miatt benyújtott kifogását a testület pénteki ülésén.
2016.02.26 16:25MTILukács Zoltán, az MSZP frakcióvezető-helyettese kifogásában azt írta, kedden reggel megjelent az NVI épületénél, és a főkapu és a beléptető kapu között "kidobónak tűnő emberek" voltak, akik elállták az útját és ezért nem tudta benyújtani beadványát. Állítása szerint az NVI semmilyen intézkedést nem tett a helyzet ellen.
Az ülésen elhangzott: keddi beadványában Lukács Zoltán nem azt a lakcímet adta meg, amely a nyilvántartásban szerepel, illetve, nem jelölte meg konkrétan, mely jogszabály megsértését kifogásolja.
Lukács Zoltán pénteken kiegészítést tett kifogásához, amelyben a helyes lakcímét tüntette fel, és jogszabályi helyeket is megjelölt - a választási eljárás egyes alapelveinek megsértésére hivatkozott -, és kérte, amennyiben nincs lehetőség a kifogás kiegészítésére, tekintsék új kifogásnak beadványát.
Patyi András, a testület elnöke javasolta, hogy a kifogást érdemi vizsgálat nélkül utasítsák el. Mint mondta, a kifogásnak kötelező tartalmi eleme a beadványozó személyes adatai mellett a jogszabálysértés megnevezése is, ez hiányzott az eredeti kifogásból, ezért el kell utasítani azt. Hozzátette: a jogszabály nem ad lehetőséget arra, hogy a kifogást kiegészítsék.
A bizottság elnöke hangsúlyozta: a kedden beadott népszavazási kezdeményezések hitelesítési eljárásában vizsgálják a benyújtás körülményeit, és egyetért a kamerák felvételének megtekintésével. A bizottságnak szabályos beadványok alapján kell vizsgálnia a választási eljárás elemeit, ugyanakkor a választópolgárok közötti egyenlőséget sértené, ha a formai hibás beadványt elbírálnák, mert ezzel mások formai hibás beadványait is el kellene bírálni - tette hozzá.
Litresits András, az MSZP delegáltja javasolta, hogy tekintsék meg már a pénteki ülésen a kedden történteket rögzítő biztonságikamera-felvételeket, azt "a pár másodpercet", ami megelőzte a benyújtásokat. Mint mondta, a keddi események mellett "a bizottság nem mehet el csendben", mert "durva, méltatlan, botrányos dolgok történtek".
Fábián Adrián, a testület választott tagja szerint "az igazi kérdés", hogy kedden történt-e jogsértés, márpedig szerinte történt. Azzal egyetértett, hogy a kifogást nem lehet kiegészíteni, de felhívta a figyelmet arra, hogy a választási bizottságnak feladata a népszavazás törvényességének biztosítása, és az NVB-nek "nem szabad elmennie a törvénysértés mellett", ezért indokoltnak tartja, hogy foglalkozzanak a kifogással. Jelezte azt is: Lukács Zoltán nem rossz címet adott meg, csak megváltozott a közterület elnevezése.
Borbély Andrea Jobbik-delegált szintén a történtek kivizsgálása mellett érvelt.
A teljes létszámban ülésező testület végül Fábián Adrián ellenszavazatával úgy döntött, nem fogadja el a pótlólag benyújtott kiegészítéseket, és érdemi vizsgálat nélkül elutasítja a kifogást, mert az nem felel meg a kifogással szemben támasztott formai követelményeknek.
A bizottság rögzítette ugyanakkor: amennyiben a pénteki kifogás megfelel a feltételeknek, új kifogásként elbírálható, erre a benyújtástól számított három napja van a testületnek.
Patyi András a döntés után hangsúlyozta: az ügyet nem zárták le azzal, hogy a kifogást elutasították. A népszavazási kezdeményezések benyújtásának körülményeit vizsgálnunk kell - szögezte le.
Nem sokkal a bizottsági ülés előtt Nyakó István is benyújtott egy kifogást az NVB-hez. Az MTI-nek elmondta, ennek tartalma ugyanaz, mint Lukács Zoltáné, kiegészítve személyes tapasztalataival és jogszabályi hivatkozásokkal.
Az NVB pénteki ülésén nem foglalkozott az NVI-nél kedden személyesen benyújtott népszavazási kezdeményezésekkel, sem pedig a kormány által szerdán megküldött kezdeményezéssel. A testületnek ugyanis a jogszabály szerint 30 napon belül kell a népszavazási kezdeményezések hitelesítéséről döntenie.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:08 Szijjártó Péter: újabb magyar állampolgárokat menekítenek ki Libanonból
- 18:07 Kielemzik az emberi élet meghosszabbításának lehetőségeit
- 16:04 IDF: a Hezbollah 250 harcosát ölték meg az izraeli haderők a libanoni szárazföldi hadműveletben
- 14:02 Uniós bíróság: a biztonságos származási országgá nyilvánításnak az adott ország egész területére ki kell terjednie
- 12:45 Ismét csaló levelek terjednek a rendőrség nevében
- 10:14 Fővárosi Közgyűlés - Budapest működése érdekében konstruktív munkára készülnek a fővárosi frakciók
- 9:05 Tömegtüntetést hirdetett a gázai hadműveletek évfordulójára a legnagyobb brit palesztinpárti szervezet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06