Korlátozás
Vasárnapi pihenőnap - Orbán: változtatni kell a népszavazás-kezdeményezés törvényi szabályain
A szabályok ma nem biztosítják a méltányos, fair, kulturált körülményeket azoknak, akik élni akarnak állampolgári jogukkal.
2016.02.24 15:18MTIOrbán Viktor miniszterelnök azt kezdeményezi, hogy a Nemzeti Választási Iroda (NVI), illetve a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elemezze a népszavazások kezdeményezésénél kialakult helyzetet, és tegyen javaslatot a szabályok megváltoztatására. A kormányfő ezt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be kérdésre.
A miniszterelnököt arról a jelenetről faggatták, amely az NVI épületében alakult ki kedden, a vasárnapi pihenőnapról szóló népszavazási kezdeményezések leadásánál.
A kormányfő válaszában utalt arra, hogy nem először alakult ki a keddihez hasonló "méltatlan helyzet" a választási irodánál népszavazási kérdés kezdeményezésekor. Szerinte az ügy "mélyen ellentétes mindazzal, amit szeretnénk Magyarországon látni", a kormány ugyanis a tisztelet kultúrájának megteremtését tartja feladatnak.
Mivel nem ez volt az első eset - folytatta -, "kénytelenek vagyunk azt a következtetést levonni, hogy ilyen helyzetek azért alakulhatnak ki, mert a vonatkozó törvényi előírások nem jók". A szabályok ma nem biztosítják a méltányos, fair, kulturált körülményeket azoknak, akik élni akarnak állampolgári jogukkal - mondta Orbán Viktor, aki ezért kezdeményezte, hogy az NVI, illetve az NVB nézzen szembe a helyzet fenntarthatatlanságával, és tegyen javaslatot a "szerencsétlen" előírások megváltoztatására.
Azt is megkérdezték tőle, tervezik-e, hogy a kötelező betelepítési kvótáról szóló népszavazáshoz más kérdést is csatolnak, például a vasárnapi boltzárról.
A miniszterelnök reagálásában kijelentette: a kvótáról szóló referendumot semmilyen más kérdéssel nem akarják összevonni. Ezt azzal indokolta, hogy a kvóta esetében "nem életmódkérdésekről teszünk fel népszavazást, hanem a magyar nemzeti közösség létezésének legfontosabb kérdéséről: kikből áll a magyar nemzet, kik élnek Magyarország területén".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:08 MÁV: október 15-től BKK-jeggyel szállítható kerékpár a HÉV-vonalak teljes hosszán
- 18:07 Halálra szúrtak egy tizenhat éves fiút Miskolcon
- 16:06 Romániában a gyógyszertárakban maradtak a nukleáris incidens esetére beszerzett jódtabletták
- 14:05 Több új projekt valósul meg fővárosi közösségi költségvetési forrásból
- 12:04 Elhunyt Alex Salmond, Skócia első függetlenségpárti miniszterelnöke
- 10:00 Donald Trump a külföldön élő amerikaiak kettős adóztatásának megszüntetését ígérte
- 8:09 Tizennyolc sérültje van az Alsónemesapátinál történt balesetnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06