Árnyék
Zuschlag János: Pukli István barátom, harcostársam volt
A bűnszervezetben elkövetett csalásért hat év börtönre ítélt volt politikus ott volt, amikor Pukli István megalapította az Ifjú Szocialisták szekszárdi alapszervezetét.
2016.02.27 07:41MTIZuschlag János volt szocialista országgyűlési képviselő azt mondta TV2 Tények hírműsorának pénteken, hogy Pukli István, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója, a Civil közoktatási platform egyik tagja korábban barátja, harcostársa volt.
A bűnszervezetben elkövetett csalásért hat év börtönre ítélt volt politikus a hírműsorban elmondta, hogy - mint a szervezet országos ügyvezetője - ott volt, amikor Pukli István megalapította az Ifjú Szocialisták szekszárdi alapszervezetét. Hangsúlyozta: a mozgalomban mindenki barátként, családtagként, harcostársként tekintett a másikra.
Zuschlag János a műsorban kijelentette: a szervezetben mindenki tisztában volt azzal, hogy milyen pénzekből finanszírozzák az ifjúsági mozgalmat, hiszen hivatalosan nem kaptak támogatást, nem volt pénzük, minden pénzt "a civil szervezetek különböző módon elcsalt pénzeiből" kellett, hogy kifizessenek.
A hírműsorban elhangzott: Zuschlag János szerint erről bizonyára a vezetők is tudtak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


