Az MSZP követeli
Az ombudsman vajon kivizsgálja a tiltakozó pedagógusok megfenyegetését?
Állítólag Szabolcs megyében több iskolaigazgatót is megzsaroltak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központból (Klik), azt üzenve, problémáik lesznek, ha részt vesznek a tiltakozásokban.
2016.02.19 12:14MTIAz MSZP ombudsmani vizsgálatot sürget annak kiderítésére, hogy a kormányzat személyes adatokkal visszaélve megfenyegetett-e, a kabinet oktatáspolitikája elleni tiltakozásban részt vevő pedagógusukat.
Tóbiás József, a szocialisták elnök-frakcióvezetője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján közölte, a közelmúltban több olyan tájékoztatást is kaptak, hogy tankerületi vezetők és kormányzati tisztviselők tanárok személyes adatai után érdeklődtek.
Hangsúlyozta, Szabolcs megyében több iskolaigazgatót is megzsaroltak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központból (Klik), azt üzenve, problémáik lesznek, ha részt vesznek a tiltakozásokban.
A kormány ezzel saját szakmai elhivatottságukkal állítja szembe az egzisztenciálisan kiszolgáltatott tanárokat - fejtette ki.
Tóbiás József hasonlóan felháborítónak nevezte, hogy a kormányoldal korábbi MSZP-tagságával próbálja lejáratni Pukli Istvánt, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatóját. A Fidesznek azonban észre kell vennie, hogy a "jövőt nem tudja elhallgattatni" - mondta, majd kérdésre válaszolva azt mondta, nincs személyes közeledés pártja és az iskolaigazgató között. "Nagyon sajnálom, hogy elment, (...) és nagyon örülnék, ha visszajönne" - fogalmazott.
A szocialisták elnöke emellett ismételten követelte Baán László távozását a Szépművészeti Múzeum éléről. Tóbiás József indoklásul elmondta, miközben Habony Árpád lagziján ingyen használhatta a múzeum épületét, addig az MSZP 2015-ben piaci áron sem tudta kibérelni a helységet többek között az Európai Parlament elnöke és a svéd miniszterelnök vendégül látására, mert ahhoz az igazgató nem járult hozzá.
Az ellenzéki politikus a héten történt Orbán-Putyin találkozóra kitérve kiemelte: a kormány politikája immáron Magyarország uniós tagságát fenyegeti, úgy tűnik ugyanis, hogy a "miniszterelnök személyes ambíciói miatt jobban érzi magát Moszkvában".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


