Demonstráció
A DK szerint rendőrök keresték fel a pedagógustüntetés résztvevőit
Felháborítónak tartják az eljárást.
2016.02.15 12:13MTIA Demokratikus Koalíció (DK) értesülései szerint a szombati pedagógustüntetés több szervezőjét és résztvevőjét is rendőrök keresték fel a demonstráció előtti napon. A párt szóvivője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, "megtörtént tehát az a szégyen és gyalázat, hogy úgy, mint az ötvenes években, rendőrök csengetnek be".
Gréczy Zsolt a DK nevében azt kérdezte Pintér Sándor belügyminisztertől, hány ember kapott ilyen feladatot, hány embert kerestek fel, milyen kérdéseket tettek fel nekik, milyen jelentés készült az ügyben és van-e lista arról, hogy egy ilyen esetben kiket kell megfigyelni vagy kikérdezni.
A demonstrációt emelkedett hangulatúnak nevező szóvivő azt mondta, a DK által elképzelt "sokak Magyarországa" viszont nem épülhet a megfélemlítésre, a sztrájkjog korlátozására és pártállami módszerek alkalmazására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


