Elszegényedés? Megszorítások?
Fidesz: kétmillió kárvalottja lehet az újabb megszorító csomagnak
A Fidesz szerint közel kétmillió ember lehet a kárvallottja a kormány által tervezett megszorító csomagnak, amelyről kiderült, hogy nem a Nemzetközi Valutaalap (IMF) követelésére, hanem Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és kormánya saját elhatározására vezetik be - mondta Navracsics Tibor, az ellenzéki párt frakcióvezetője.
2008.10.29 14:31MTINavracsics az IMF-megállapodásról azt mondta: nem túl hízelgő Magyarországra nézve, hogy olyan államokkal került egy kategóriába, mint Fehéroroszország, Ukrajna, Izland és Pakisztán.
Hangsúlyozta: tíz évvel ezelőtt kormányzati siker volt, hogy Magyarország kitört a fejlődő országok közül, amelyek a valutaalap segélyére voltak szorulva, most azonban ismét oda jutottunk, ahol 10 évvel ezelőtt voltunk.
"Európa a terhek csökkentése és a gazdasági növekedés élénkítése irányába halad, mi az elszegényedés, a megszorítások és továbbra is a gazdasági recesszió irányába haladunk. Ezt tudják a szocialisták, ezt tették az elmúlt hat évben is, csak ennyit várhatunk tőlük, ez azonban nem vezet ki minket a válságból" - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


