Visszavonják a pályakezdő pedagógusok béremelését
PSZ: nem volt egyeztetés a költségvetési változtatásokról
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) kifogásolja, hogy nem történt egyeztetés a jövő évi költségvetés újabb változatáról és a pedagógusokat érintő változásokról, amelyek között kedvezőtlen és kedvező elemek egyaránt vannak - az erről szóló közleményt a tömörülés a honlapján tette közzé hétfőn.
2008.10.28 06:43MTIA Horváth Péter igazgató által jegyzett gyorselemzés kedvezőtlen elemként jelöli meg, hogy a vezetők és a pályakezdő pedagógusok keresetkorrekciója az Új Tudás Program szerint 2009-ben nem valósul meg. A kormány eredetileg azt tervezte, hogy a kezdő bérek főiskolai végzettség esetén 20 ezer, egyetemi végzettség esetén 32 ezer forinttal emelkednének, ezzel együtt minden, legfeljebb 21 éves gyakorlattal rendelkező pedagógus bére nő, fokozatosan besimulna a bértáblába.
Az intézkedés 65 ezer pedagógust érintett volna. Az érdekvédelmi képviselő kedvezőnek tartja ugyanakkor, hogy várhatóan 2009 februárjától emelik az osztályfőnöki pótlékot, ami 55-60 ezer pedagógust érinthet és bevezetik a halmozottan hátrányos gyerekekkel foglalkozó pedagógusok anyagi támogatásának rendszerét is. Változatlanul megmarad a minőségi munkáért járó jutalmazás, a gyermekétkeztetési, óvodáztatási költségek támogatása is.
Horváth Péter kitér arra is, hogy a kormány továbbra is pénzügyi eszközökkel ösztönzi az iskolák társulását, de ugyanakkor szigorodnak a feltételek, így például emelkednek az osztályok létszámhatárai. Megjegyzi: a változtatásokról nem volt egyeztető tárgyalás, és ezt kifogásolták is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


