Önkormányzat
Támogatják az önálló régió kialakítását a Pest megyei települések
A régióhatárok módosítása a kormány kezdeményezésére az Európai Bizottság jóváhagyásával történhet.
2015.12.10 21:46MTICsütörtökig 180 Pest megyei település jelezte, hogy támogatja Pest megye önálló régióvá válását.
A Pest Megyei Önkormányzat sajtófőnöke, Ambrus András elmondta: a hiányzó hét településen a napokban tartanak képviselő-testületi ülést, amelyen döntenek arról, támogatják-e az önállósodási szándékot.
A sajtófőnök felidézte: a megyei közgyűlés október 30-án egyhangúlag támogatta az önálló Pest megye régió kialakítását, és az ülésen döntöttek arról is, hogy felkérik a megye települési önkormányzatait, képviselő-testületi határozattal fejezzék ki támogatásukat.
Hozzátette: Budapest és Pest megye kettéválasztását a Fővárosi Közgyűlés is egyhangúlag támogatta.
Ambrus András emlékeztetett arra, hogy Pest megye jelenleg a fővárossal közösen alkotja a közép-magyarországi régiót, és Budapest fejlettségi szintje miatt nem jogosult olyan mértékű európai uniós támogatásokra, mint a fejletlenebb régiók.
A régióhatárok módosítása a kormány kezdeményezésére az Európai Bizottság jóváhagyásával történhet - magyarázta a hivatal munkatársa.
A kormánynak 2016. februárig kell jeleznie a módosítási szándékot az Európai Uniónak. Az önálló régióvá válás előnyeit Pest megye a következő uniós fejlesztési ciklustól, 2021-től élvezheti - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


