2021-től
Támogatta Pest megye önálló régióvá válását a közgyűlés
A Pest Megyei Közgyűlés pénteken egyhangúlag támogatta, hogy a megye önálló régióvá váljon.
2015.10.30 14:26MTIAmbrus András, a Pest Megyei Önkormányzat sajtófőnöke elmondta: a jelen lévő 27 képviselő mindegyike támogatta szavazatával, hogy a következő uniós költségvetési ciklustól (2021-től) Pest megye ne a közép-magyarországi régióhoz tartozzon, hanem - Budapesttől elválva - 1,2 millió lakosával önálló régiót alkosson.
A sajtófőnök emlékeztetett arra, hogy a kormánynak 2016. februárig jeleznie kell az Európai Uniónak, ha módosítani kíván a régióhatárokon.
Ambrus András felidézte: a 2007 és 2013 közötti időszak adatait is megvizsgálva megállapították, hogy Pest megye társadalmi-gazdasági fejlődésében több területen komoly visszaesés tapasztalható, ami jelentős részben összefügg a megyei fejlesztésekre jutó források csekély voltával.
Jelenleg Pest megye a fővárossal közösen alkotja a közép-magyarországi régiót (KMR), és Budapest hatása miatt az egy főre jutó GDP tekintetében a közösségi átlag (75 százalék) fölött áll, ezért 2015 és 2020 között nem jogosult olyan mértékű és feltételrendszerű európai uniós támogatásokra, mint a fejletlenebb régiók - magyarázta a hivatal munkatársa.
"Budapest nélkül Pest megye kevésbé fejlett régiónak számítana" - mutatott rá, hozzátéve, hogy a változás több forrást jelentene mind a gazdasági, mind a közszféra fejlesztéseihez.
Ambrus András megjegyezte, hogy hasonló megoldással éltek Csehországban vagy Németországban is: Prágától és Berlintől "vált el" az agglomeráció.
Beszámolt arról, hogy a képviselők döntöttek arról is: felkérik a megye települési önkormányzatait, hogy Pest megye önálló régióvá válásának támogatását képviselő-testületi határozattal fejezzék ki.
A közgyűlés döntését üdvözölte Szűcs Lajos, Pest megye miniszteri biztosa, korábbi közgyűlési elnök is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


