Fővárosi Közgyűlés
Rendkívüli ülésen döntenek a BKV autóbusz-beszerzési szerződéseiről
Tarlós István főpolgármester szerdán rendkívüli közgyűlést hívott össze november 4-ére azt követően, hogy a testület nem tudott dönteni a BKV Zrt. október elején kötött, 70 új autóbusz rendelkezésre bocsátásáról szóló szerződésének jóváhagyásáról.
2015.10.28 14:22MTIAz előterjesztés vitájában a jobbikos Tokody Marcell azt mondta, míg a főváros ebben a javaslatban tíz évre 70 autóbuszt 20,5 milliárd forintért bérel, addig egy napközben korábban elfogadott előterjesztés szerint a BKV 150 buszt 13,7 milliárd forintért készül hitelből megvásárolni. "Ki jár itt jól, mert a főváros biztosan nem" - jegyezte meg a politikus.
Gy. Németh Erzsébet, a DK képviselője ugyanezen összehasonlítás alapján arcpirítónak nevezte a javaslatot, amelynek támogatóit szerinte később büntetőjogi úton is felelősségre lehet vonni.
A szocialista Horváth Csaba azt mondta, a rendelkezésre bocsátási konstrukció kedvezőbb megoldás, mint a buszjáratok kiszervezése, ugyanakkor szerinte indokolt lenne egy célszerűségi és szakszerűségi vizsgálatot indítani erről a megoldásról.
Tarlós István rövid válaszában támogathatónak nevezte ezt a felvetést.
Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója ezekre válaszolva azt mondta, az úgynevezett rendelkezésre bocsátási konstrukció valóban drágább, mint a járművek megvásárlása, azonban a cégnek jelenleg nincs elég önálló forrása, illetve hitellehetősége az új buszok beszerzésére.
Kiemelte, a buszok rendelkezésre bocsátása nem növeli a társaság adósságát és magában foglalja a járművek üzemben tartási költségeit is, ráadásul kedvezőbb megoldás, mint a szolgáltatás kiszervezése.
Bolla Tibor megjegyezte, a 70 busz megvásárlása 7 milliárd forint egyszeri kiadást jelentene a BKV-nak, az ehhez szükséges hitelt azonban a főváros mellett a kormánynak is jóvá kellene hagynia.
Tarlós István azt mondta, nem tud állást foglalni a vitában, ezért arra kényszerül, hogy egy rendkívüli ülést hívjon össze, mivel a testületnek a BKV szerződéskötését követően 90 napja van vétót emelni és a következő tervezett ülésen, december 2-án már kifutnának ebből a határidőből.
A főpolgármester a vita eldöntése érdekében további részletszámítások elkészítésére kérte a BKV vezetőjét.
A közgyűlés Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes előterjesztése alapján a dízelautóbusz-beszerzések elfogadására készült, míg a BKV BYD Europe BV-vel kötött, elektromos buszok rendelkezésre tartásáról kötött szerződést elutasította volna. A főpolgármester szerint utóbbit azért, mert a városnak lehetősége nyílt támogatott formában húsz új elektromos autóbuszt beszereznie.
A Fővárosi Közgyűlés november 4-én reggel 7 órakor tartja rendkívüli ülését, amelyen Tarlós István közlése szerint egyetlen napirendi pontot tárgyalnak majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06