Országgyűlés
Ingyenes lesz az erkölcsi bizonyítvány kiállítása is
A parlament módosította az illetéktörvényt, több igazgatási eljárás válik illetékmentessé.
2015.12.01 18:21MTIA változtatásokat 167 igen, 1 nem szavazattal, 6 tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés.
Ugyancsak illetékmentesen állítják ki a jövőben a cégkivonatokat, a cégnyilvántartásban szereplő elektronikus okiratokat, térítésmentes lesz a vállalkozói igazolvány kiadása meg az üzlet működési engedélyével kapcsolatos eljárás.
A személyi igazolvány és lakcímkártya kiállításának illetéke is megszűnik, valamint az az eljárás, amely a családi állapot megváltozása miatti névváltozás okán indul, az ellopott okmányokat is ingyenesen állítják ki újra, akárcsak a mozgáskorlátozottak parkolási igazolványát.
Ugyancsak illetékmentesen lehet oktatási igazolványhoz, mezőgazdasági és erdészeti gépkezelői jogosítványhoz jutni, ahogyan népi iparművészeti igazolványhoz is. Szintén nem kell fizetni a jelnyelvi tolmács névjegyzékbe vételért. Első alkalommal a jogosítványt is illetékmentesen kaphatja mindenki.
Az állampolgároknak az építési engedélyeket is ingyen adják ki a jövőben, ha az építendő ház nem nagyobb 160 négyzetméternél. A változtatás emellett csökkenti az örökléssel összefüggő tulajdonjog és haszonélvezeti jog költségeit is.
Az adóhatósági igazolásokat is ingyenesen adják majd ki. A vállalkozásoknak a számviteli beszámolók közzétételéért nem kell a jövőben igazgatási szolgáltatási díjat fizetniük.
A beterjesztő Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban azt mondta: a változtatásokkal összesen 10 milliárd forintnyi ügyintézési díjat spórolnak az emberek és a vállalkozások egy év alatt. A jogszabály december 31-én, illetve a jövő év január 1-jén lép hatályba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06