Országgyűlés
Elhagyták az alaptörvény-ellenességet okozó rendelkezéseket a földvagyon-törvényből
Az Ab kimondta, hogy alkotmányellenes többek között a kétharmados többséget igénylő részek feles többséggel való elfogadása.
2015.12.01 14:25MTIElhagyta az alaptörvény-ellenességet okozó rendelkezéseket az állami földvagyon kezeléséről szóló törvényből az Országgyűlés kedden. A képviselők 112 igen szavazattal, 67 nem ellenében döntöttek az április 28-án elfogadott jogszabály módosításáról, amelynek alaptörvény-ellenességével kapcsolatban Áder János köztársasági elnök kért előzetes normakontrollt a testülettől.
Az Ab kimondta, hogy alkotmányellenes a kétharmados többséget igénylő részek feles többséggel való elfogadása, továbbá az, hogy megszűnne egyes védett természeti területek esetében a Nemzeti Park Igazgatóságok által végzett természetvédelmi célú vagyonkezelés és azt a jövőben a Nemzeti Földalap gyakorolná, mely elsődlegesen nem természetvédelmi, hanem gazdasági elvek alapján működik. Ezen rendelkezéseket a Ház elhagyta a törvény szövegéből.
A jogszabályban ugyanakkor megmaradt az a rendelkezés, amely szerint egyes, magántulajdonba került védett természeti területek kisajátításának határidejét 3 évvel meghosszabbítják. Jelenleg is folyamatban van 60 ezer hektár védett természeti terület kisajátítása magántulajdonosoktól és további 8700 hektár más jogosulti körtől. A határidő 2018. december 31-ig meghosszabbítása azért szükséges, hogy a nemzeti park igazgatóságok folytathassák az állami tulajdonba vételeket és a jogosultak megkaphassák a nekik járó kártalanítást.
Ezzel összefüggésben az Ab megállapította, hogy - a köztársasági elnök indítványában foglaltakkal ellentétben - nem igényel kétharmados többséget.
A törvénnyel lehetővé válik egyes, a Nemzeti Földalapba tartozó földterületek esetében a haszonbérleti szerződések felmondása, illetve előhaszonbérleti jogok megszüntetése. Utóbbi azokra is vonatkozik, amelyeket még a korábbi földtörvény hatálya alatt kötöttek. Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint ez a passzus sem alaptörvény-ellenes.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 22:39 Újabb tüntetés volt a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért Budapesten
- 20:38 Orbán Viktor: létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset
- 18:37 Megválasztották kancellárnak Friedrich Merz német kereszténydemokrata politikust
- 16:35 Hangfelvételek megerősítik, hogy valóban maga Hitler rendelte el a holokausztot
- 14:34 Az amerikai parti őrség több tucat embert mentett ki Miami partjainál
- 12:32 Uniós biztos: a jogállamisági feltételességi rendszert fenn kell tartani a következő többéves pénzügyi keret kapcsán is
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06