Halálos közúti baleset történt
Akkora volt a baleset Vas megyében, hogy péntekig eltart a teljes útzár
A helyszínen biztonsági zónát jelöltek ki, a térségbe csak a mentésben részt vevő szakembereket engedik be.
2015.10.29 14:58MTIÖsszeütközött három tehergépjármű a 86-as úton Egyházasrádóc térségében csütörtök reggel, egy ember meghalt, az érintett szakaszt teljes szélességében lezárták - közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az útzár péntekig tart.
A katasztrófavédelem honlapján az olvasható, hogy az ütközés következtében az egyik jármű keresztbe fordult az úttesten, és kigyulladt, egy másik pedig az árok szélén állt meg, és szintén lángra kapott. A forgalmat mindkét irányból Sorokpolány községen keresztül terelik - írták.
A honlapon csütörtökön kora délután azt közölték, hogy két kamion kiégett, a körmendi hivatásos tűzoltók és a megyei katasztrófavédelmi szolgálat emberei a helyszínen biztonsági zónát jelöltek ki, a térségbe csak a mentésben részt vevő szakembereket engedik be. A 86-os főút burkolata jelentősen megrongálódott, ezért péntekig teljes útlezárás lesz érvényben.
Hozzátették, az egyik kamion szállítmánya folyamatosan visszagyullad, ezért a kamion mentését vízsugár mellett végzik. A rakományok egy része megsemmisült, ezt - a megmentett rakománnyal együtt - konténerekbe helyezik és elszállítják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06