Megosztják egymás közt az ország sorsát
Pálinkás párbeszédet, Szili stabilizációs paktumot szeretne
Őszinte, nyílt, világos beszédet, s ahol lehet, párbeszédet kért Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke a nemzeti csúcsértekezletet megnyitó beszédében az Akadémia dísztermében szombaton.
2008.10.18 11:17MTISzili Katalin, az Országgyűlés elnöke stabilizáció paktum megkötését szorgalmazta. Az esemény kezdete előtt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, és Pálinkás József fogadta a résztvevőket, hozzájuk később csatlakozott Szili Katalin házelnök is, ők mindenkit kézfogással üdvözöltek, néhányukkal a miniszterelnök szót is váltott.
A Magyar Tudományos Akadémia elnöke úgy vélte: a tanácskozás üzenete, hogy "az ország érdekében vagyunk itt", a résztvevők a nemzetért tartották fontosnak, hogy eljöjjenek. Pálinkás József ugyanakkor kiemelte: nem szeretné, ha a tanácskozás a résztvevőkben vagy az állampolgárokban hamis várakozást ébresztene, ezért világossá tette, hogy a nemzeti csúcsnak nem lesznek közjogi következményei, de szellemi és lelki következményei lehetnek.
Szili Katalin azt javasolta, a nemzeti csúcsértekezlet nyilvánítsa ki: a társadalom a parlamenti pártoktól megegyezést vár a stabilizációról. A házelnök a tanácskozáson úgy fogalmazott: válságkezelő program és cselekvés kell. Mint mondta, a kérdés az, készek és képesek-e arra, hogy olyan helyzetet teremtsenek, amelyben egy cselekvési program közmegegyezésen alapuló védettséget élvez, és a pártok között zajló politikai küzdelem nem terjed ki a válságkezelés kérdéseire.
Szili Katalin önmagában is fontos eredménynek tartja, hogy a nemzeti csúcson megosztják egymással az ország sorsát, a polgárok jövőjét hosszútávon szolgáló javaslatokat. Eredmény, mert ilyen széleskörű, felelős tanácskozásra a rendszerváltás óta nem volt példa Magyarországon - tette hozzá. Hangsúlyozta: először stabilizálni kell a gazdaság állapotát, látni kell az unió alkalmazkodási stratégiájának körvonalait is, s ennek érdekében a különböző társadalmi és politikai erőknek el kell dönteniük, készek-e megállapodni, ha úgy tetszik, megkötni a rendszerváltás második paktumát, a stabilizáció paktumát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


