Országgyűlés
A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap elmúlt négy évét értékeli a Ház
Az Országgyűlés mai ülésén a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap 2011-2015 közötti tevékenységét tárgyalja.
2015.10.08 07:26MTIA parlament e heti utolsó ülésnapja 9 órakor kezdődik, egyetlen napirendi pontja pedig a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap elmúlt négy évének megvitatása.
Az erről szóló előterjesztéseket szeptember végén 10 kormánypárti igen és egy ellenzéki nem szavazat mellett fogadta el az Országgyűlés gazdasági bizottsága.
A testület ülésén Balogh László, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára kifejtette, a magánnyugdíjpénztáraktól átvett 3 ezer milliárd forint könyv szerinti érték volt, a valós érték ennél 10 százalékkal kevesebbet tett ki, amit azzal indokolt, hogy a magánpénztári vagyon egy része ingatlanban volt, illetve nem likvid értékpapírokban, amelyek 43 devizanemben voltak denominálva. Ez a probléma azonban csak a 3 ezer milliárdos vagyon egyharmadát érintette, annak kétharmada - 2 ezer milliárd forint - ugyanis magyar állampapírban volt, amely az államadósságot csökkentette, miután bevonták.
Balogh László azzal indokolta a magánnyugdíjpénztári vagyon államosítását, hogy az ebbe - a nyugdíjrendszer második pillérébe - került a járulék egynegyede, ami pedig az uniós elszámolás szerint a nyugdíjalap adósságát növelte. Amennyiben a járulékok az állami nyugdíjalapba folytak volna, akkor 2010-ben a költségvetés bruttó hazai termékhez (GDP-hez) mért adóssága nem 80 százalék, hanem csak 71 százalék lett volna.
Az állampapírok bevonása és az átértékelés után fennmaradt vagyon tovább csökkent a reálhozam kifizetésével. A pénztári tagok 283 milliárd forintot kaptak ezen a címen. A vagyonkezelés során elért eredménnyel együtt a nemzeti vagyonkezelő 732 milliárd forintot kapott a magánpénztári vagyonból - ismertette az adatokat a helyettes államtitkár.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


