Országgyűlés
Vitanapot kezdeményeztek az ellenzéki frakciók a földeladásról
Az állami földek tervezett eladása miatt parlamenti vitanapot kezdeményezett a három ellenzéki frakció.
2015.10.07 15:23MTIAz erről szóló dokumentum szerdán került fel az Országgyűlés honlapjára. A szocialista Gőgös Zoltán szeptember 23-án közölte, határozottan tiltakoznak a 380 ezer hektár állami föld eladása miatt, és mivel a folyamatból kihagyják a parlamentet, vitanapot kezdeményeznek.
A kezdeményezést a szocialisták mellett aláírta 13 jobbikos képviselő és az LMP-frakció öt tagja is.
Az indoklás szerint a rendszerváltás óta egyetlen egy kormány sem merte megtenni az utolsó valóban értékes közvagyon, az állami tulajdonban levő termőföldek magántulajdonba adását.
Azt sem lehet pontosan tudni, mire fordítják majd az eladásokból származó több száz milliárdos bevételt - olvasható a dokumentumban.
A kezdeményezés aláírói szerint az elmúlt években már az állami földbérlet-pályázati rendszer is a visszaélésektől és botrányoktól volt hangos, és attól tartanak, hogy a szakminisztériumi apparátus most hasonló rendszerben tervezi értékesíteni a földeket. A tervezett intézkedésekről a nyilvánosságot az országgyűlési képviselők révén tájékoztatni kell, és a vitában fel kell tárni az elhibázott tervezett intézkedések minden lépését, valamint hatását - írták a kezdeményezők.
A házszabály szerint politikai vitát a kormány vagy a képviselők legalább egyötödének írásbeli kezdeményezésére, az átfogó politikai témakör megjelölésével lehet tartani. Minden képviselő ülésszakonként legfeljebb két politikai vitát támogathat aláírásával.
A politikai vitát az Országgyűlés az indítvány benyújtásától számított tizennégy napon túl és huszonnyolc napon belül tartja meg - áll a házszabályban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


