Fazekas
November közepétől indulhat a licit az állami földekért
Hitelt 2,5 százalékos kamattal az veheti fel, aki földet vásárol, önrész nem kell, a fedezet maga a föld, amire a magyar államnak visszavásárlási lehetősége van.
2015.10.06 10:07MTI
November közepétől indulhat a licit az állami földekért nyilvános árverésen, ami gazdabarát program, a tüntetések pedig gazdaellenesek - mondta a földművelésügyi miniszter az M1 aktuális csatornán kedden.
Fazekas Sándor hozzátette: ez egy újabb lépés a Földet a gazdáknak programban. A kormány célja, hogy a magyar földművesek minél több állami területet béreljenek, és ahol erre van lehetőség, megvásároljanak.
Hangsúlyozta: az ellenzék által szervezett demonstrációk gazdaellenesek, mivel pont azt gátolják meg, amire a magyar földművesek részéről komoly igény van.
A magyar gazdák termelni akarnak, boldogulni, megélhetést nyújtani a családjuknak, jó minőségű élelmiszert akarnak az asztalra tenni, amihez föld kell - mondta.
Közölte, hogy az elmúlt egy évben mintegy ötezer kisebb, három hektár alatti területet értékesített a Nemzeti Földalap. Ez azt mutatja, hogy van igény a földekre, a program most a három hektár fölötti földek eladását célozza.
Nyilvános árverésen garanciális feltételek mellett lehet majd földet venni, 20 évi elidegenítési tilalom mellett, amihez a Magyar Fejlesztési Bank kedvezményes hitele járul - ismertette. Közlése szerint hitelt 2,5 százalékos kamattal az veheti fel, aki földet vásárol, önrész nem kell, a fedezet maga a föld, amire a magyar államnak visszavásárlási lehetősége van.
Több biztosíték védi a magyar állam és a bank érdekeit a spekulációtól - tette hozzá.
A tárcavezető hangsúlyozta: ez a földértékesítési megoldás biztosíték arra, hogy spekulánsok nem rúghatnak labdába, hiszen az árverésen helyben élő, magyar állampolgár földműves vehet részt, jogi képviselet szükséges, közjegyző jelenléte garantált.
A program - ami a kisebb birtokosokat támogatja - mintegy 50 ezer területet érint, ennek 80 százaléka 10 hektár alatti, az induló ár a helyben szokásos forgalmi ár plusz 10 százalék lesz.
A törvény szerint egy gazda maximum 300 hektárt vásárolhat, Magyarországon mintegy 103 ezer földműves van - ismertette.
Kitért arra, hogy a védett területekre nem terjed ki az értékesítés, az érintett több százezer hektár továbbra is állami tulajdonban marad. A magyarországi erdőterületekre sem terjed ki a program, a mintegy 2 milliárd hektár magyarországi erdő fele van állami tulajdonban.
Szólt arról is, hogy a kormány várakozása szerint a programmal tovább nő a kis és közepes családi gazdaságok által használt földterület nagysága Magyarországon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
- 6:38 Feszül a helyzet: India rakétákat lőtt három pakisztáni légibázisra
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06