Az eltartottakhoz képest kevés az adófizető
Csányi és Hernádi szerint is fontos az összefogás
A gazdasági válsággal kapcsolatban Csányi Sándor, az OTP Bank és Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója is az összefogás szükségességét emelte ki a Népszabadságnak nyilatkozva.
2008.10.17 06:48Népszabadság OnlineVálsághelyzetben össze kell fogni - idézik a lap pénteki számában Csányi Sándort a nemzeti csúccsal kapcsolatban. Hernádi Zsolt pedig arról beszélt, hogy szerinte a szakmai műhelyekben már elkészültek a szükséges programok, így van esély a megegyezésre. Ilyen időszakban azért is van helye a közmegegyezésnek, mert az politikai ciklusokon is átnyúlnak, ami a befektetői bizalom szempontjából is fontos - mondta.
Csányi Sándor szerint most arra van szükség, hogy amilyen gyorsan csak lehet olyan intézkedéseket hozzon, jelentsen be a kormány - lehetőleg a szociális partnerek és a politikai pártok támogatásával -, amelyek a külvilág számára egyértelműen bizonyítják, hogy Magyarország elkötelezett a konvergencia-program és a pénzügyi egyensúly megtartása mellett. Az OTP első embere kedvező lépésnek nevezte az államháztartási hiány csökkentésének bejelentését, de szerinte a pénzpiaci befektetőket az új költségvetés azon konkrét részletei győzhetnék meg leginkább, amelyek bizonyítják a hiánycsökkentés iránti elkötelezettséget, és ezen keresztül azt is, hogy érdemes forintban, magyar állampapírokban - vagy éppen hazai részvényekben tartani a pénzüket.
Ha "helyzet van", egy nagyvállalatnak sokszor hasonlóak a problémái, mint egy országnak - fejtette ki Hernádi Zsolt, aki erre kétféle választ tart lehetségesnek. A "vesztes" a kedvezőtlen helyzetet külső tényezők hatásának tudja be, és a kilábalást is azok javulásától teszi függővé. A "nyertes" saját háza táján néz körül, és ott javít. Szembe kell nézni azzal, hogy Magyarországon az eltartottakhoz képest kevés az adófizető, nagy az állami újraelosztás - mondta.
Úgy vélte: az érintettek - például az ellenzék vagy a társadalmi rétegek képviselői - akkor fogadhatják el az intézkedéseket, ha világos és garanciákkal ellátott programot tesznek le eléjük - tette hozzá. Hernádi a jelen helyzetben nem a bevételi oldal növelésére összpontosítana, mert adóból akkor folyik be több, ha nő a gazdaság, ami külső tényezőktől, és attól is függ, hogy az állam hagy-e teret a gazdaságnak. Így jelenleg a Robin Hood-adó bevezetését sem pártolja.
(Ezt a kormány az "energiacégekre" vetné ki - szakértők szerint jórészt a Molra.) Nem jó üzenet a befektetők felé, ha a kormány egy-egy szektorra időnként plusz adót vet ki - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


