Nagyon súlyosan megsérült a kislány
Kilökte gyermekét az emeleti lakásból - 11 évet kapott
A kislány többszörös koponyatörést, csigolya- és keresztcsonttörést és súlyos zúzódásokat szenvedett, hosszú ideig életveszélyes állapotban volt.
2015.09.30 12:09MTIEmberölés kísérlete miatt 11 év fegyházra ítélt kedden a Tatabányai Törvényszék egy nőt, aki 2014 márciusában kilökte hatéves gyermekét lakótelepi lakásuk ablakából, majd utánaugrott. Az ítélet nem jogerős - tájékoztatta a törvényszék sajtószóvivője szerdán az MTI-t.
Szabó Ferenc elmondta, a törvényszék megszüntette az asszony szülői felügyeleti jogát. Az elkövető legkorábban a büntetés kétharmadának kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
Az asszony egy operáció után alig mozdult ki otthonról, gyermekét a lakásban tartva nevelte, visszahúzódó életvitelre rendelkezett be. A kislány nagyon sokat hiányzott az óvodából. Az édesanya az óvoda vezetőjével sem volt hajlandó beszélni, ezért a gyámhivatal védelembe vételi eljárást indított - ismertette a szóvivő.
A nő attól tartott, hogy a gyámhivatal elveszi tőlük a kislányt. 2014. március 18-án, miután összeveszett a férjével, arra az elhatározásra jutott, hogy gyermeke elvesztését csak úgy kerülheti el, ha a kislány és saját életét is kioltja.
Az asszony a második emeleti gyermekszoba ablakán kilökte a gyermeket, majd utánaugrott. A kislány többszörös koponyatörést, csigolya- és keresztcsonttörést és súlyos zúzódásokat szenvedett, hosszú ideig életveszélyes állapotban volt.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, Magyarországon hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegélyszámot!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06