Kiadási plafont állít a liberális párt
Neki menne a nyugdíjaknak Fodor
Bérstop, nyugdíjstop, kiadási plafon a büdzsében - nagyjából ehhez ragaszkodik az SZDSZ elnöke.
2008.10.16 10:27hirado.hu, Napi GazdaságA nyugdíjak növekedését is visszafogná és nominálisbérstopot is támogathatónak tart, némi adócsökkentéssel ellensúlyozva azt - nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Fodor Gábor. Az SZDSZ elnöke amellett érvel, hogy Magyarországon a válság megoldását az állam visszavonulása jelentheti. E szempontból is fontos szerinte az állam kiadásainak csökkentése, az állami újraelosztás visszaszorítása.
Az SZDSZ elnöke szerint csak akkor fogadható el számukra a költségvetés, ha a költségvetési plafonra tett javaslatukat nem felpuhított formában valósul meg. A takarékossági lehetőségek között említi a bérstop és a nyugdíjak visszafogása mellett a Munkaerő-piaci Alap évi 400 milliárd forintos felhasználásának áttekintését is, ugyanakkor a családi pótlék esetében a rászorultsági elv szerinte inkább csak tudatformáló, mint jelentős megtakarítást hozó lépés lenne.
A nyugdíjjal kapcsolatos felvetésre, miszerint annak emelkedését törvény szabályozza kijelentette: "A nyugdíjak esetében mindenképpen szükség lenne átmeneti időszakra, amikor a növekedés szerényebb, mint amit korábban megszokhattak". A svájci indexálás rendszere is csökkentette a nyugdíjak emelkedésének ütemét, de még ennél is "egy kicsivel" jobban kellene lassítani azt - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


