Veszélyes növényvédő szerek
Európában mérgezhet az élelmiszer
Az Európai Unióban most zajlik a növényvédő szerek engedélyezésének felülvizsgálata, miközben szeptember közepén nyilvánosságra került az Európai Bizottság kedvezőtlen összegzése a tagállamokban előforduló szennyezett élelmiszerekről. Ebből kiderült, hogy a helyzet súlyosabb, mint a korábbi években.
2008.10.16 07:16ma.huA Levegő Munkacsoport bízik abban, hogy az új jogszabályok hatására az élelmiszereinkben nem maradnak egészségünkre fokozottan veszélyes hatóanyagok. A növényvédő szerek jelentette kockázatok csökkentése miatt a brüsszeli döntéshozóknak támogatniuk kell a legveszélyesebb vegyi anyagok betiltását, és elő kell segíteniük a többi veszélyes hatóanyag biztonságosabb megoldásokkal való kiváltását.
Az Európai Bizottság által a közelmúltban nyilvánosságra hozott vizsgálati eredmények szerint 2006-ban minden eddiginél nagyobb arányban voltak növényvédő szerekkel szennyezettek az unió tagállamaiban vásárolható élelmiszerek. Az elmúlt öt évben közel húsz százalékkal emelkedett a szennyezett élelmiszerek aránya. A vizsgált zöldségek, gyümölcsök és gabona alapú termékek alig több mint fele bizonyult permetszermentesnek.
Aggasztó, hogy az élelmiszerekben a leggyakrabban kimutatott vegyszermaradékok között több rákkeltő, génkárosító vagy hormonális hatású anyag is volt. Aggodalomra ad okot, hogy egyre több olyan terméket találtak, melyekből többféle hatóanyagot is ki lehetett mutatni. Olyan terméket is vizsgáltak, amelyben összesen 29 különféle permetszer volt. Egyes árukban összesen 23 hatóanyagot találtak olyan magas koncentrációban, mely akut mérgezést válthat ki a fogyasztóknál. Szomorú, hogy a bizottság jelentése szerint a vizsgált termékek mintegy öt százalékában a megengedettnél magasabb koncentrációban találtak növényvédő szert. A vizsgálati eredményből egyértelműen kiderült, hogy az unió országaiban tovább romlott a helyzet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


