Vannak még bizonytalan pontok
Nem volt eléggé átlátható a vízummentességi egyeztetés
Nem volt kellően átlátható az egyeztetési folyamat az amerikai vízummentesség feltételeként megkötött adatcsere-megállapodásokról, a megszületett egyezmények szövege azonban elfogadható - mondta Jóri András adatvédelmi biztos.
2008.10.13 19:42MTI"Elfogadható a megszületett megállapodások szövege, de mindenképpen szeretném a jövőben figyelemmel kísérni azt, hogy ezek hogyan érvényesülnek a gyakorlatban" - mondta Jóri András, hozzátéve, hogy az egyeztetési folyamat nem volt kellően átlátható. Az ombudsmani hivatal azonban véleményezhette a szerződéstervezeteket, és több ponton sikerült is javulást is elérni a megállapodásokban. Sikerült a szövegből kivetetni, hogy az adatokat az amerikai fél határrendészeti célokra használja fel és elhagyták a szenzitív adatok cseréjéről szóló részt is - sorolta Jóri András a részleteket.
Vannak azonban még bizonytalan pontok, hiszen a terroristagyanús személyek adatainak és a bűnügyi adatok cseréjéről szóló egyezményhez is kapcsolódik egy úgynevezett végrehajtási megállapodás. Arról azonban az adatvédelmi biztosi hivatalnak sincs információja, hogy mit tartalmaznak majd ezek a szerződések. Ezen kiegészítő megállapodások szövegét is a lehető legnagyobb terjedelemben nyilvánosságra kell hozni - hangsúlyozta Jóri András.
Bár a megállapodások mindenben eleget tesznek a magyar adatvédelmi szabályoknak, a magyar törvényeknek és az alkotmánynak, az Egyesült Államokban nincs olyan jellegű adatvédelmi jog, mint amilyen Európában létezik - mondta az MTI-nek Jóri András adatvédelmi biztos.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


