Januártól közepétől nem kell vízumért sorban állni
Amerikai vízummentesség: Ma írják alá az utolsó megállapodást
Ma írja alá az amerikai vízummentességhez szükséges utolsó megállapodást Magyarország és az Egyesült Államok. A magyarok így jövő év elejétől nagy eséllyel vízummentesen utazhatnak majd Amerikába.
2008.10.01 08:00MTIA bűnügyi adatok cseréjéről szóló megállapodást Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter és April H. Foley amerikai nagykövet írja alá Budapesten.
A kormány tervei szerint az aláírást követően a kabinet azonnal benyújtja az erről szóló javaslatot az Országgyűlésnek, amely sürgősséggel tárgyalhat a kérdésről. Az utolsó adatcsere-egyezmény aláírása után már csak az a kérdés, hogy tíz százalék alatt maradt-e az elutasított magyar vízumkérelmek aránya.
Az MTI információi szerint ennek a kritériumnak is megfelelhet Magyarország: követségi források szerint ugyanis Budapesten tíz százalék alatt maradt az elutasított vízumkérelmek száma a kedden véget ért pénzügyi évben; a hivatalos összesítésre azonban még várni kell. Göncz Kinga külügyminiszter az MTI-nek hétfőn azt mondta, gyakorlatilag már biztos, hogy Magyarország csatlakozhat a vízummentességi programhoz, így a magyarok a jövő év elejétől vízummentesen utazhatnak az Egyesült Államokba.
Kapcsolódó írások:
- Tíz százalék alatti az elutasított vízumkérelmek aránya Budapesten
- Göncz Kinga: gyakorlatilag biztos az amerikai vízummentesség
- Göncz Kinga: jó esély a vízummentességre januártól
- Amerikai vízummentesség: szerdán kormánydöntés az utolsó megállapodásról
- Ötpárti egyetértés az amerikai vízummentességről
- Megvan az utolsó megállapodás: jövő évtől vízummentes lehet az utazás Amerikába
- Szinte bizonyos az amerikai vízummentesség
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


