Felesége is elkiséri az államfőt
Sólyom László Jordániába érkezik
Sólyom László köztársasági elnök vasárnap hivatalos látogatásra a Jordán Hásimita Királyságba érkezik.
2008.10.12 08:23MTIFelesége is elkíséri a látogatásra a magyar államfőt. Sólyom László találkozik a hivatalos út alkalmával II. Abdalláh királlyal, a Jordán Hásimita Királyság uralkodójával és Rania királynéval, továbbá Náder Dahabi miniszterelnökkel, valamint a szenátus és a nemzetgyűlés (a parlament alsóháza) elnökével.
Jordániával ismerkedve a magyar államfő ellátogat a Holt-tengerhez, majd megtekinti Jézus Krisztus megkeresztelésének hagyomány szerinti helyét, végül túrát tesz Petrában. II. Abdalláh 2007. júniusában hívta meg hivatalos látogatásra Sólyom Lászlót, amikor a jordániai király első alkalommal járt Magyarországon. Az uralkodó azt hangsúlyozta akkor: Jordánia számára fontos, hogy közelebb kerüljön egymáshoz a két ország. Magyarország és Jordánia 1964-ben létesített diplomáciai kapcsolatokat.
Kapcsolódó írások:
- Sólyom László: érdekünk a kapcsolatok erősítése Latin-Amerikával
- Sólyom: A legjobb befektetés diákokat hozni Magyarországra
- Chilében folytatta latin-amerikai körútját Sólyom László
- Sólyom László: Ecuador Latin-Amerika kapuja lehet Budapest számára
- Repülőgép hiba miatt késik Sólyom László ecuadori látogatása
- Sólyom: a legmagasabb szinten is jelen van a magyarellenesség Szlovákiában
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


