Slota nyilatkozatai sértik Magyarországot
Sólyom: a legmagasabb szinten is jelen van a magyarellenesség Szlovákiában
Sólyom László szerint a legmagasabb politikai szinten is jelen van a magyarellenesség Szlovákiában, a szlovák kormány pedig továbbra sem határolódik el ettől. Az államfő erről szombaton beszélt a szlovákiai Pöstyénben.
2008.09.13 15:24MTISólyom László szerint a legutóbbi, a magyar nyelvhasználat ellenzését mutató felmérés eredménye is más lett volna, ha a legmagasabb politika szintjén nem lenne kifejezett magyarellenesség Szlovákiában. "Amit hiányolok, hogy kormányzati szinten ettől soha el nem határolódtak" - mondta az államfő a V4-es csoport államfőinek csúcstalálkozója után tartott sajtóértekezleten. Nagyon sajnálatos, hogy a Szlovák Nemzeti Párt - főleg a pártelnök, Ján Slota - nyilatkozatai kétheti, havi rendszerességgel követik egymást, amelyek mind az itteni magyar közösséget, mind pedig Magyarországot sértik - hangsúlyozta Sólyom László. Az elnök ugyanakkor hozzátette: a szlovák-magyar kapcsolatoknak több rétege van, és ezeken a szinteken más-más a viszony.
A határmenti együttműködésben például nincs baj, a minisztériumok közötti is jó az együttműködés - fűzte hozzá. Ivan Gasparovic szlovák államfő ugyanakkor úgy vélte: a két ország kapcsolata egyáltalán nem rossz, persze vannak olyan problémák, amelyek időről-időre felszínre kerülnek. Ezek a problémák azonban nem olyan mélyek, hogy megrontsák a gazdasági, kereskedelmi kapcsolatokat és a külpolitikai együttműködést - tette hozzá.
Az MTI azon kérdésére, hogy vajon erősödik-e a nacionalizmus és a rasszizmus Szlovákiában, Ivan Gasparovic azt mondta: országa demokratikus ország, demokratikus alkotmánnyal, s Szlovákia betartja ezt az alkotmányt. Sólyom László két napon belül másodszor értékelte a szlovák-magyar viszonyt a pöstyéni V4-es elnöki csúcshoz kapcsolódóan. A köztársasági elnök pénteken arról beszélt, hogy tűrhetetlen a szlovák oktatási miniszter magyar nyelvhasználattal kapcsolatos kijelentése.
Szlovákiában egy felmérés szerint a tizenöt éves fiatalok több mint hatvan százaléka úgy véli, hogy nyilvánosság előtt a magyar szónak nincs helye. Ezt kommentálva a szlovák oktatási miniszter csütörtökön a parlamentben azt mondta, hogy "van abban egyfajta logika, hogy a gyerekek érteni akarják, amit az államnyelvet nem beszélő polgártársaik mondanak". Ján Mikolaj egyúttal visszautasította a Szlovák Köztársaság területén élő kisebbségek jogainak megkérdőjelezését.
Eközben továbbra sem lehet tudni, hogy lesz-e a közeljövőben hivatalos kétoldalú elnöki találkozó Magyarország és Szlovákia között. Sólyom László szerint már 2005 decemberében elküldte meghívóját szlovák partnerének. Ivan Gasparovic viszont azt mondja, hogy még nem kapott hivatalos invitálást a magyar oldalról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


