Füstbe ment terv
Az Együtt a NAIH-hoz fordul a dohány-nagykereskedelmi szerződés ügyében
Az Együtt az elmúlt hetekben mindent megtett azért, hogy a szerződést megszerezze, de a Fidesz minden próbálkozásuknak ellenállt.
2015.07.19 19:00MTIAz Együtt - a Korszakváltók Pártja a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordul azért, hogy a kormány kiadja a dohány-nagykereskedelmi koncessziós szerződést, amelyet a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. és a Tabán Trafik Zrt. konzorciumával kötött.
Szigetvári Viktor, a párt elnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az Együtt az elmúlt hetekben mindent megtett azért, hogy a szerződést megszerezze, de a Fidesz minden próbálkozásuknak ellenállt, holott Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatón ígérte meg, hogy a dokumentumot nyilvánosságra hozzák.
Az Együtt adatigénylést is benyújtott - tette hozzá -, de azóta a kormány megszigorította az erre vonatkozó törvényt.
Szigetvári Viktor közölte: ezért először a NAIH-hoz fordulnak, arra kérik Péterfalvi Attilát, a hatóság elnökét, hogy kötelezze a kormányt a szerződés kiadására.
Amennyiben ez nem történik meg, az Együtt hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen, mivel a párt álláspontja szerint a dohánypiac nagykereskedelmi szerződése hűtlen kezelésnek minősül, hiszen emiatt akár tízmilliárd forintos adóbevételtől eshet el a magyar költségvetés - fűzte hozzá.
Az Együtt követeli továbbá, hogy a koncessziós szerződést megalapozó hatástanulmányt is hozzák nyilvánosságra, hiszen elképzelhetetlen, hogy a szerződést e nélkül kötötték meg - emelte ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06