Szociálpolitika
3600 fogyatékossággal élő embert "kiváltanak"
Egy jövőre kezdődő uniós program keretében elhagyhatják a nagy szociális gondozó intézményeket; ellátásukat kisebb otthonokban szervezik meg, egyénre szabott szolgáltatásokat kapnak, és az arra alkalmas emberek önállóbban élhetnek majd.
2015.07.05 09:01MTIAz Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, Czibere Károly elmondta, 2016-ban 36 milliárd forint uniós forrásból folytatódik az úgynevezett kiváltás, azaz a nagy vidéki intézményekben elhelyezett fogyatékossággal élő emberek társadalmi integrációja, kisebb lakóegységekbe költöztetése.
Emlékeztetett, idén 660 fogyatékossággal élő embert költöztettek ki az intézményekből kisebb közösségekbe, és erre 7 milliárd forintot fordítottak.
Az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, a vidéki szociális intézményekkel elsősorban nem az volt a baj, hogy nagyon sok embert gondoztak egy helyen, hanem az, hogy egyfajta rossz intézményi kultúrában működtek, a lakókat pedig gyakran - tekintet nélkül eltérő állapotukra, fejleszthetőségükre - egységesen kezelték, uniformizálták.
A cél az - mondta Czibere Károly – hogy minden gondozott az igényeihez illeszkedő szolgáltatást, ellátást kapjon, továbbá hogy lehetőségeihez mérten önálló vagy önállóbb életet éljen.
Érzékeltette, sok szociális intézményben a gondozottak évek óta gyakorlatilag ugyanazon a néhány négyzetméteren mozognak az étkező, a csoportszoba és az ágyuk közötti vonalon, ez az elszigeteltség pedig nem segíti őket abban, hogy fejlődjenek, hogy az emberhez méltóbb, értéket teremtő életet élhessenek.
A 5-12 személyes lakóegységekbe költöző gondozottak - állapotuktól függően - iskolába, képzésekre vagy munkába járhatnak majd.
Közölte azt is, a jövőben csak városi környezetbe hoznak létre lakóegységeket, mert csak ott biztosíthatóak a szükséges szolgáltatások, a munkahely és a társadalmi integráció, az adott helyi közösségi életbe való bekapcsolódásuk.
Az államtitkár hangsúlyozta, a jövőben csak ott hoznak létre új lakhatási szolgáltatásokat, ahol a fogyatékossággal élő emberek, a szociális szakemberek és a környezet is készen áll arra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:16 1 billió 284 milliárd forintnyi közvagyon kerül vissza az államhoz
- 10:13 Hordótemető bukkant elő a Dunából: 110 fémhordót szedtek ki Újpestnél
- 22:22 Saját madara ölte meg a férfit
- 20:07 Furcsa látvány Cegléden: víz helyett férgek folytak a híres forrásból
- 18:11 Teljes tisztújítás jön a KDNP-ben, Semjén Zsolt a választási vereség okairól is beszélt
- 16:01 Krausz Ferenc lemondott a Corvin-láncról
- 14:00 Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


