Balog Zoltán leszögezte
Szeptembertől nem fordulhat elő, hogy egy gyerek nem kap naponta háromszor enni, de...!
Ahhoz, hogy el tudják érni a teljes körű étkeztetés biztosítását, be kellett vezetni a hároméves kortól kötelező óvodáztatást, továbbá ingyenessé kellett tenni a közétkeztetést, amit önbevalláson alapuló jövedelemhatárhoz kötöttek.
2015.06.30 12:39MTISzeptembertől nem fordulhat elő Magyarországon, hogy egy gyereknek anyagi okok miatt nem biztosítják a napi háromszori étkezést - mondta az emberi erőforrások minisztere egy keddi budapesti háttérbeszélgetésen.
Balog Zoltán emlékeztetett arra, hogy egy év alatt 25 százalékkal nőtt a gyermekétkeztetésre biztosított költségvetési forrás, és jövőre már 72 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra.
Ahhoz, hogy el tudják érni a teljes körű étkeztetés biztosítását, be kellett vezetni a hároméves kortól kötelező óvodáztatást, továbbá - szinte minden család számára - ingyenessé kellett tenni a közétkeztetést - mondta a miniszter, emlékeztetve: a díjmentes étkezést magas - önbevalláson alapuló - jövedelemhatárhoz kötötték, így a szolgáltatás gyakorlatilag minden gyerek számára biztosított.
Czibere Károly, a tárca szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára azt közölte, míg eddig mintegy 92 ezer gyerek ehetett ingyen a bölcsődékben és az óvodákban, szeptembertől már 320 ezer gyermek.
Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár arról beszélt, az étkeztetési program nem csak felzárkózási célokat szolgál, hiszen az minden családnak komoly anyagi segítséget jelent.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy egy átlagos kétgyermekes család esetében az ingyenes étkezés biztosítása havonta akár 15 ezer forint megtakarítást jelenthet. Novák Katalin tájékoztatása szerint a jövő évi költségvetéshez csatolt függelék szerint 1525 milliárd forint áll a családok rendelkezésére a gyermekneveléssel járó terhek csökkentésére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06