Valódi célpont Csányi Sándor lehetett?
Fidesz-frakcióülés: Az adatgyűjtési ügyről beszéltek
Az adatgyűjtési ügy volt az egyik témája a Fidesz hétfői frakcióülésének - tudta meg az MTI. Orbán Viktor pártelnök felszólalásában arra is utalt, hogy az ügy valódi célpontja Csányi Sándor OTP-vezérigazgató lehetett.
2008.10.06 19:05MTIAz MTI nevük elhallgatását kérő fideszes frakciótagoktól úgy értesült, hogy Orbán Viktor szerint felvetődik a gyanú, hogy a megfigyelési ügy célpontja nem a Fidesz, hanem Csányi Sándor, az OTP vezérigazgatója lehetett, akinek a Molban is érdekeltsége van.
A pártelnök utalt arra, hogy a megfigyelési ügy mögött az oroszok lehetnek, és emlékeztetett arra is, hogy az OMW Mol-felvásárlási próbálkozásai mögött is az oroszokat sejtették. Az MTI úgy tudja, hogy az adatgyűjtési ügyről beszélt Szijjártó Péter szóvivő is, aki a téma kommunikációját értékelte. Többek között azt mondta, Szilvásy György titokminiszter addig volt nyeregben, amíg a Fidesz nyilvánosságra nem hozta a kérdéses lehallgatott telefonbeszélgetéseket, azóta azonban védekezésre kényszerül.
Kapcsolódó írások:
- Orbán Viktor a nemzeti függetlenségről
- Orbán Viktor: a baloldal kiégett, a jobboldal cselekedni akar
- Orbán nulla káderpolitikája beérett, lesz adómódosítás?
- Az adatgyűjtési ügyben nem Gyurcsány és Orbán közötti harcról van szó
- Gyurcsány: Orbán Viktor ismét veszteni fog
- Orbán: nem csak választásra, hanem felemelő erejű, alaposabb változásra is szükség lenne
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06