Orbán cselekvésre buzdít
Orbán Viktor: a baloldal kiégett, a jobboldal cselekedni akar
Orbán Viktor szerint a baloldali konglomerátum "szellemileg és politikailag kiégett", a jobboldal viszont tettre kész, cselekedni akar és vannak tervei, ambíciói az ország bajainak orvosolására.
2008.10.04 14:41MTIA Fidesz elnöke a XIV. Polgári Gondola rendezvényén beszélt erről Budapesten szombaton.
"Kimerültek a szellemi tartalékaik, kiüresedtek az érveik, kifáradtak a szövetségeik, elpuffantak a jelmondataik, belefáradtak saját kormányzásukba, kudarcaikba, hazugságaikba, saját belső vitáikba, és talán meg is csömörlöttek azoktól. Utálnak mindent és mindenkit: az országot, egymást, bennünket, talán még egy kicsit saját magukat is" - fogalmazott.
Orbán Viktor a helyzetet úgy jellemezte: "égett szag terjeng" a politikai életben. A Fidesz elnöke hangsúlyozta: az emberek érzik, hogy új korszak jön Magyarországon.
"Ezt leginkább mi szimbolizáljuk ennek minden kockázatával, esélyével, és reményével" - mondta.
Kapcsolódó írások:
- Orbán nulla káderpolitikája beérett, lesz adómódosítás?
- Az adatgyűjtési ügyben nem Gyurcsány és Orbán közötti harcról van szó
- Gyurcsány: Orbán Viktor ismét veszteni fog
- Orbán: nem csak választásra, hanem felemelő erejű, alaposabb változásra is szükség lenne
- Nincs olyan tulajdonság, ami Gyurcsányra egyértelműen jellemzőbb, mint Orbánra
- Orbán: a törvényt és a demokráciát is megsértették a titkosszolgálatok
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


