A Fidesz továbbra is a törvényes rend oldalán áll
Orbán: a törvényt és a demokráciát is megsértették a titkosszolgálatok
A törvényt és a demokráciát is megsértették a titkosszolgálatok a megfigyelési üggyel, a szervezetek irányítóit súlyos felelősség terheli - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke pénteken Budapesten.
2008.09.26 14:55MTI"A titkosszolgálatok irányítóit súlyos felelősség terheli bűncselekmények elkövetéséért és azért, mert beavatkoztak a titkosszolgálatok a magyar politikai életbe. Ezt elfogadhatatlannak tartjuk" - hangsúlyozta Orbán Viktor egy Budapesten tartott sajtóértekezleten. A titkosszolgálatok nyilvánvalóan törvényt sértettek, lehallgattak legalább két ellenzéki parlamenti képviselőt. Az alkotmányos rend azt követeli, hogy ha véletlenül egy megfigyelés során lehallgatnak egy képviselőt, akkor arról azonnal tájékoztatni kell a képviselőket. Ez nem történt meg ebben az esetben - tette hozzá.
Ha a titkosszolgálat képviselőket hallgat le, azzal nem egyszerűen megsért egy törvényt, hanem az egész demokrácia ellen vét - hangsúlyozta a pártelnök. A Fidesz továbbra is a törvényes rend oldalán áll. A szocialista nyilatkozatok is azt mutatták, hogy a fideszes képviselők nem követtek el törvénysértést - fűzte hozzá. Az események miatt a Fidesz a parlament előtt lévő demokráciacsomagját is kiegészíti olyan javaslatokkal, amelyek a helyzet megváltoztatását szolgálják - mondta Orbán Viktor.
Kérdésre válaszolva a pártelnök kiemelte: Demeter Ervin fideszes képviselő azért tudhatott előre a megfigyelésekről, mert azt a titkosszolgálatok kiszivárogtatták újságíróknak. Politikustársa erről azért beszélt, mert a titkosszolgálati akciókkal szemben az egyetlen védettséget a nyilvánosság jelenti - tette hozzá a pártelnök. Orbán Viktor kiemelte: ő is szeretné tudni, hogy Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója mikor és miért jár Moszkvába. "Ő egy KGB által kiképzett ember, és körüllengi az a gyanú, hogy ezt a kapcsolatát nem is ejtette el" - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


