Ki kell vizsgálni az ügyet
Orbán szerint perelni kell a Kövért és Demetert ért vádak miatt
Orbán Viktor szerint a Kövér Lászlót és Demeter Ervint ért vádak miatt perelni kell - a Fidesz elnöke erről újságírói kérdésre beszélt kedden.
2008.09.23 17:28MTIA pártelnöktől azt kérdezték, mi a véleménye arról, hogy Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő miniszter szerint a két fideszes politikus megfigyeléseket rendelt meg az adatgyűjtési ügyben érintett U.D. Zrt.-től. Orbán Viktor erre azt válaszolta: "ha ez elhangzott, akkor ezért perelni kell". A Fidesz elnöke úgy vélte, ha ilyen vád megfogalmazódik, akkor ki kell vizsgálni, és a szükséges lépéseket meg kell tenni.
"Ha valaki Magyarországon ma azt állítja, hogy a Fidesz bármely politikusa törvénytelen megfigyelést rendelt meg bárkitől, akkor azt azonnal bírósági, jogi alapra kell helyezni, és általában fordítva is, ha bármikor felmerül a gyanú, hogy a titkosszolgálatok részt vettek a politikai életben, azt ki kell vizsgálni" - mondta Orbán Viktor, aki szerint ennek meg kell, hogy legyen a felelőse is. Arra a kérdésre, tudott-e arról, hogy Kövér László és Demeter Ervin kapcsolatot tart az említett céggel, Orbán Viktor először azt mondta, nem tudott róla, de semmi kivetnivalót nem lát benne. Ismételt kérdésre a Fidesz elnöke pontosított, mint mondta: egyszer látta együtt ebédelni Kövér Lászlót a "Horváth nevű emberrel", de "a konspiráció értékét csökkenti", hogy a mellettük lévő asztalnál "a Nyakó ült".
A pártelnök hangsúlyozta: azt látja, hogy amikor a szocialisták kormányoznak, akkor a titkosszolgálatok megjelennek, és jelenlétük megerősödik a politikában, ami megengedhetetlen. Szerinte a magyar történelem legrosszabb hagyományait eleveníti fel a titkosszolgálatok politikába keverése.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


