Egészség-ügy
Zombor: 270 ezer forint lehet jövőre a szakorvosi minimálbér
A rezidenseket oktató orvosok havi bére is nő, ők rezidensenként 50 ezer forintot kapnak majd.
2015.06.25 08:38MTIHavonta mintegy nettó 270 ezer forint lehet a fiatal szakorvosok minimálbére 2016. január elsejétől - közölte Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
Zombor Gábor elmondta: problémát jelentett, hogy a rezidenseknek a szakvizsga letétele után már nem járt ösztöndíj, emiatt jelentősen csökkent a fizetésük. Ezt orvosolja az a rendelkezés, amely 2016 január elsejétől legalább öt évig havi 151 ezer forint plusztámogatást biztosít a fiatal szakorvosoknak. Ez azt jelenti, hogy körülbelül havi nettó 270 ezer forint lesz a szakorvosi minimálbér - hangsúlyozta ki az államtitkár.
Hozzátette: a rezidenseket oktató orvosok havi bére is nő, ők rezidensenként 50 ezer forintot kapnak majd.
Zombor Gábor az újdonságok közül kiemelte, hogy az állam a rezidensképzés teljes költségét magára vállalja júliustól, vagyis nem a kórházaknak kell a rezidensek bérét és a képzés költségeit fizetniük, ami éves szinten mintegy négymilliárd forint. Ez az összeg a kórházaknál marad majd, így például jövedelempótlásra is fordíthatják - fűzte hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06