Néma főhajtás
Kedden lesz Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének emléknapja
Kedden lesz Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének emléknapja. A budapesti Vértanúk terén található Nagy Imre-szobornál néma főhajtással, a néhai miniszterelnök sírjánál koszorúzással emlékeznek meg az évfordulóról. A megemlékezések miatt a Vértanúk tere környékén már hétfő este több helyen megállási tilalom lép életbe.
2015.06.14 16:32MTIA központi állami rendezvényeket szervező Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal (HM NRH) közleményében kiemelte: az 1956-os forradalom miniszterelnökét, Nagy Imrét és társait 1958. június 16-án végezték ki. A szabadságharc több áldozatával együtt évtizedekig jeltelen sírban voltak eltemetve, 1989-ben méltó tiszteletadással leltek valódi megnyugvásra. Az újratemetés a rendszerváltoztatás jelképes eseménye lett, a demokratikus Magyarország létrejöttét szimbolizálta - tették hozzá.
Kedd délelőtt 9 órakor Budapesten, a belvárosi Vértanúk terén álló Nagy Imre-szobornál egy szál fehér rózsával és néma főhajtással emlékeznek a mártírokra. A megemlékezésen beszédet mond Gulyás Gergely (Fidesz), az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke.
A rákoskeresztúri Új köztemetőben található nemzeti emlékhelyen, a 300-as és a 301-es parcelláknál 11 órától katonai tiszteletadás kíséretében tartanak koszorúzást. A kormány nevében Vízkelety Mariann, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára helyez el koszorút. A nap további részében bárki tiszteletét teheti Nagy Imre sírjánál.
A HM NRH közleményében kitért arra is, hogy a Vértanúk terén tartandó megemlékezés ideje alatt a Vértanúk tere és a Báthory utca érintett szakaszának közúti forgalmát időszakosan megállítják, a 15-ös és a 115-ös buszokat pedig elterelik.
A megemlékezés miatt hétfő este 8 órától kedd délig megállási és várakozási tilalom lesz érvényben a Báthory utca mindkét oldalán a Vértanúk tere és a Szemere utca között, a Honvéd utca mindkét oldalán a Báthory utca és a Szabadság tér között, valamint a Vértanúk terén körben. Bővebb információk találhatók a rendőrség (www.police.hu) és a Budapesti Közlekedési Központ honlapján (www.bkk.hu).
Az emléknap részletes programja a Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal honlapján, a www.nrh.kormany.hu, valamint a www.junius16.kormany.hu weboldalon található meg.
A közleményben felidézték: Nagy Imrét és társait 1956 novemberében fogták el. Az ellenük 1958 júniusában indított per 6 nap alatt lezajlott. Az újjászerveződő hatalom szerint a vádlottak előre megfontolt szándékkal akarták megdönteni a proletárdiktatúrát, 1955-től kezdve tudatosan készültek erre. A zárt tárgyalás után Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst halálra ítélték. Kopácsi Sándor életfogytiglani, Donáth Ferenc 12 év, Tildy Zoltán 6 év, Jánosi Ferenc 8 év, Vásárhelyi Miklós 5 év börtönbüntetést kapott.
A Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa 1989. július 6-án, a legfőbb ügyész törvényességi óvása nyomán Nagy Imre és társai ítéletét hatályon kívül helyezte, az elítélteket bűncselekmény hiányában felmentette - írta a Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06