Ők vannak a legveszélyeztetettebb helyzetben
Fokozottan ellenőrzi a gyalogosokat és a kerékpárosokat ősszel a rendőrség
A rendőrség honlapján közzétett kommüniké szerint a fokozott ellenőrzés célja elsősorban a gyalogosok szabálykövető magatartásának "kikényszerítése" a közlekedés biztonságának növelése érdekében.
2008.10.01 17:25MTIFokozottan ellenőrzi a gyalogosokat és a kerékpárosokat októberben és novemberben a rendőrség - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szerdán.
Mint írták, meg kell akadályozni a gyalogosok által elkövethető közúti közlekedési szabályszegések elkövetését, így például azt, hogy a zebrákon a gyalogosok a tilos jelzés ellenére is áthaladjanak. További célként említik a kerékpáros balesetek megelőzését, a szeszesital befolyása alatt lévő járművezetők kiszűrését és a kerékpárokra vonatkozó műszaki előírások betartatását.
Az ORFK szerint az ellenőrzéseket elsősorban a gyalogos-átkelőhelyek közelében, valamint a kerékpárosok által okozott, illetve elszenvedett közúti közlekedési balesetek megnövekedett száma és az ezzel párhuzamosan jelentkező társadalmi igény indokolja. Megjegyzik, a szabálysértések miatt olyan szankciót alkalmaz a rendőrség, amely arányos a fokozott ellenőrzés céljával és jelentőségével. A közlekedésben résztvevők közül a gyalogosok és a kerékpárosok vannak a legveszélyeztetettebb helyzetben - teszik hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


