Méltatlannak tartják
A Sinia Bútorgyártó nem érti, miért csúfolták ki az ovis műsorukat
A Sinia Bútorgyártó Kft. közleményben adott hangot felháborodásának, amiért néhány sajtóorgánum a cég "közel kétmilliárd forintos beruházásának projektzáró eseményének legünnepélyesebb pillanatát megcsúfolta".
2015.05.13 19:13MTIAz MTI-hez szerdán eljuttatott közleményükben nagy jelentőségűnek nevezik az uniós és állami források támogatásával létrejött bátonyterenyei gyárat, amely 150 új munkahelyet teremt, és amelyet a múlt héten adtak át. Hangsúlyozzák: a cég a "jövőbe vetett hitnek és bizalomnak jelképéül kérte fel az ünnepségen a helyi óvodás csoportot egy rövid táncos-énekes műsor előadására". (Az erről készült fotók alapján bírálta néhány portál, hogy kisgyerekeknek kellett tartani a szalagot, amit egy államtitkár vágott át.)
A Sinia hangsúlyozza, hogy "Nógrád megyében az ünnepeken, nagy horderejű eseményeken hagyomány a jövő generációjának, azaz helyi óvodás, és iskolás csoportok fellépése. Az, hogy a fellépő gyermekek tartották a nemzeti szalagot, úgy gondoljuk ünnepélyes, és mindenképpen pozitív szimbóluma volt egy jövőre ható, a helyeiknek, az új nemzedéknek is jövőképet nyújtó új fejlesztés szalagátvágó ceremóniájának".
Megjegyzik azt is, hogy a gyár mintegy 700 millió forintos uniós és állami támogatással épült meg, és kiemelt megtiszteltetésnek tartották, hogy Rákossy Balázs, az európai uniós forrásokért felelős államtitkár elfogadta a meghívást és részt vett az átadási ünnepségen.
"Azt gondoljuk egy ilyen ünnepélyes pillanatot méltatlan csúfolódás tárgyává tenni" - áll a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:41 MÁSZ: a benzin 10 forinttal olcsóbb, a dízel 1 forinttal drágább a szomszéd országok átlagáránál
- 13:22 A kínai elnök látogatása biztonságpolitikai kérdéseket vetett fel
- 12:18 KSH: a motorbenzin 4, a dízel 6 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban
- 11:18 Megrázta az áram, majd 6 métert zuhant egy munkás
- 10:15 Százhúsz embert vert át egy nő mesekönyvek és diafilmek küldésének ígéretével
- 9:23 Újra Mihail Misusztyint jelölte a kormányfői posztra az orosz elnök
- 8:18 ÉKM: a Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálja az adácsi vonatbaleset körülményeit
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06