A családi pótlékot bruttósítani kellene
Horn Gábor: az SZDSZ a szociális kiadások újragondolását javasolja
A Szabad Demokraták Szövetsége a szociális kiadások újragondolását javasolja - jelentette ki Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője szerdán a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
2008.10.01 08:38MTIA jóléti rendszerekben nagyon komoly tartalék van - fogalmazott a liberális politikus. Hozzátette: pártja szerint a családi pótlékot bruttósítani kellene, azaz javaslatuk szerint a családi pótlék beleesne az adóalapba. Ezzel szerinte 30-50 milliárd forintot lehetne megspórolni és adócsökkentésre fordítani.
Mint mondta, komoly tartalékot látnak a központi költségvetési kiadásokban is. Horn Gábor közölte: az SZDSZ nem a szociális kiadások csökkentését, hanem a szociális kiadások újragondolását javasolja.
"Azt mondjuk, hogy hagyjuk ott az adókat a polgároknál, akiknek nincs szükségük arra, hogy szociális támogatást kapjanak, és azokat segítsük, akik tényleg rászorulnak" - fogalmazott.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy 400 milliárd forintot költ el az állam évente foglalkoztatási ügyekre, véleménye szerint teljesen eredménytelenül.
Az ellenzéki képviselő úgy fogalmazott: megdöbbenve hallja a miniszterelnök kijelentését, miszerint az állam hatvanezer új munkahelyet fog teremteni. Miből, és mennyibe fog az kerülni az állampolgároknak, ha az állam teremt munkahelyeket? - tette fel a kérdést.
Többek között azért szállt ki az SZDSZ a koalícióból, mert ezt az álláspontot nem tudta elfogadtatni az MSZP-vel - hangsúlyozta az ügyvivő. Horn Gábor újra kijelentette: az SZDSZ nem érdekelt abban, hogy előre hozott választások legyenek, mert a liberális párt szerint ez az országnak nem jó. Közölte: pártja a kormány által benyújtott adótervezetet és költségvetést nem tudja támogatni.
Véleménye szerint, nincs olyan SZDSZ-es politikus, aki úgy gondolná, hogy "vissza kellene kullogni" a koalícióba. Mint mondta, nem gondolja azt, hogy Gegesy Ferenc azért lépett volna ki a pártból, mert nem értett egyet azzal, hogy szakértői kormány legyen.
Kapcsolódó írások:
- Kóka Jánost jelöli az SZDSZ a Nabucco bizottság élére
- Ma előáll adójavaslatával az SZDSZ
- Juhász Ferenc: az MSZP nem akar fenyegetni SZDSZ-es politikusokat
- SZDSZ: a Fidesz nem maradhat szótlan
- Előterjesztéseket cserél egymással az MSZP és az SZDSZ
- Gusztos: az SZDSZ kritikusan viszonyul az adótörvények ismert koncepciójához
- Horn Gábor szerint legfeljebb előbb jön a Fidesz
- Horn Gábor lett az SZDSZ kampányfőnöke
- Az SZDSZ kampányfőnökévé választották Horn Gábort
- Népszava: Horn Gábor szerint nincs közös pont az ellenzéki pártok elképezéseiben
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


