Ki nyer ma?
Brókerbotrány - A Jobbik feljelentést tett egy fóti eset miatt
A Jobbik feljelentést tett a fóti önkormányzat egymilliárd forint értékű kötvényvásárlása miatt.
2015.04.20 11:33MTIHegedűs Lorántné, a párt országgyűlési képviselője hétfői sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az önkormányzatok többsége jóhiszeműen járt el, amikor közpénzt bízott brókercégekre, Fóton azonban a városvezetés felhatalmazás nélkül, a "törvényeket lábbal taposva" adtak megbízást egymilliárd forint értékben. Azt feltételezte, hogy a brókerek mellett a politikusok is "jól jártak" ebben az ügyben.
Merkwart Krisztián, a Jobbik fóti képviselője kifejtette, hogy a település vállalati kötvényekbe fektetett a Hungária Értékpapír Zrt.-nél 2013-ban és 2014-ben fél-félmilliárd forintot. Az első esetben még az illetékes bizottság láthatott egy egyoldalas árajánlatot, egy évvel később már azt sem - mondta az ellenzéki képviselő, aki bírálta, hogy a témában létrehozott vizsgálóbizottság is működésképtelen.
Jelezte ugyanakkor, hogy rendelkezésükre bocsátották az ügyletek dokumentációját, s ez alapján közvagyon sérelmére elkövetett bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést tettek pénteken a Legfőbb Ügyészségen.
Az önkormányzati képviselőt kérdezték arról is, hogy a 444.hu szerint születésnapja alkalmából felköszöntötték fóti óvodások. Azt felelte, hogy semmilyen ünnepeltetés nem volt; almát vitt az intézménybe, amikor a pedagógia munkáról tájékozódott, s ezt megköszönték neki néhány dallal. Hegedűs Lorántné azt tette hozzá, ő kérte valamennyi jobbikos képviselőtől, hogy minél több önkormányzati intézménybe látogassanak el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06