Brókerbotrány
Az LMP szigorítaná a pénzügyi szektor szabályozását
Az ellenzéki párt a kormányoldal által kezdeményezett, a brókerbotrány okait feltárni hivatott vizsgálóbizottságnak is feladatul szabná, hogy javaslatot tegyen erre.
2015.04.19 15:49MTIEgyes felmérések szerint évente a GDP 1,2 százaléka vész el a pénzügyi szektor nem megfelelő szabályozása miatt - jelentette ki Schmuck Erzsébet országgyűlési képviselő vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján, aki szerint a rossz előírások bizonyítéka az is, hogy off-shore cégek is közpénzek közelébe kerülhetnek.
Utalt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter javaslatára, aki a brókercégeket nem öt, hanem háromévente vizsgáltatná át, az LMP képviselője azonban olyan szoftverek használatát vezetné be, amelyek folyamatosan ellenőrzést biztosítanak.
Szerinte azonban Magyarországon csak "a felelősség elhárítása és a politikai maszatolás" vezérli a kormányt. Erre utal az is - mondta -, hogy a kabinet már beterjesztette a pénzügyi közvetítőrendszer fejlesztését célzó törvénymódosító javaslatát, és nem várta meg az országgyűlési albizottság vizsgálatának eredményét, javaslatait.
Schmuck Erzsébet mindezek miatt is szkeptikus a testület munkáját illetően, amelyet szerinte nem kellően átgondoltan hoztak létre pusztán a politikai bűnbakkeresés céljából, nem pedig azért, hogy átfogóan vizsgálja, milyen okok vezettek a rendszerváltás óta a sorozatos bankbedőlésekhez és pénzügyi visszaélésekhez - mondta.
Kapcsolódó írások:
- Megjelent a DRB-károsult önkormányzatok támogatásáról szóló rendelet
- A jegybank visszavonta a Quaestor Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét
- Varga benyújtotta a pénzügyi szolgáltatók felügyeletét szigorító javaslatot
- Pult alól kínálta a befektetést a karcagi utazási iroda - nem védi az ügyfeleket az OBA
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


