Szívügy és kihívások
Bakondi búcsúbeszéde
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) most leköszönt főigazgatója a jövőben is hasznosítani kívánja a szervezet kiépítése során megszerzett tapasztalatait.
2015.04.15 09:36MTIA tűzoltó altábornagy az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában beszélt erről.
A tábornok, aki 2000 óta vett részt a katasztrófavédelem szervezetének kialakításában, az elmúlt másfél évtized legnagyobb kihívásának a vörösiszap-katasztrófát nevezte. Ugyancsak nagy kihívásként beszélt a 2000-es ciánszennyezésről, az akkori tiszai árvízről. Szintén jelentős erőfeszítést igényelt a 2001-es beregi gátszakadást követő újjáépítés - jegyezte meg.
Hangsúlyozta, szívügyének tekintette a közszolgálati életpályamodell kialakítását, amellyel tavaly nyáron bízta meg a kormányzat. A törekvés célt ért, ugyanis éppen kedden szavazta meg az Országgyűlés az erről szóló törvényt, amelynek nyomán javulnak a rendvédelmi dolgozók jövedelmi viszonyai - mondta.
Bakondi Györgyöt, a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság eddigi vezetőjét megbízott főigazgatóként Tollár Tibor vezérőrnagy, az OKF eddigi helyettes vezetője váltotta a szervezet élén, megbízott főigazgatóként.
Áder János köztársasági elnök a szolgálati felső korhatár elérése miatt mentette fel a szolgálat alól az altábornagyot, egyben a belügyminiszter hat hónapra bízta meg az OKF vezetésével Tollár Tibort.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:16 Átadták az állami zenei ösztöndíjakat
- 6:16 Argentin elnök: elfogadom, hogy a Falkland-szigetek jelenleg brit fennhatóság alatt állnak
- 5:15 Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök
- 23:30 Embereket temetett maga alá a beomló épület
- 22:30 Ezután sem kell jelenteniük a papoknak a gyónás során lebukó pedofilokat - videó
- 21:30 Elképesztő, milyen büntetést kapott a KRÉTA rendszert 15 évesen meghekkelő fiú - erre senki sem számított
- 21:06 A fejét követelik Szalántán az életben maradt ámokfutó audisnak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06